„Jobb testvérnek kellett volna lennem” – Kovács Attila igaz története

1985-öt írunk, Magyarországon. Ebben az évben döntött úgy Attila és Zoltán édesanyja, hogy elválik második férjétől és visszamegy az elsőhöz, akitől Zoltán született. A fiúk nem voltak édestestvérek, Attila a második házasságból született, de ez nem jelentett semmit sem, mindig is úgy érezték, hogy igazi testvérek. Édesanyjuk tehát az első szerelmét választotta, így gyermekeivel együtt repülőre ült és meg sem állt Amerikáig. A kint töltött évek alatt született meg a Kovács család legkisebb gyermeke, Sanyika.

Bár a család megtalálta számításait az álmok országában, de az egyik nap mégis úgy döntöttek, hazatérnek. Attila akkor volt 16 éves, és nagyon jól emlékszik azokra az időkre, hiszen akkor látta utoljára szeretett testvérét, Zoltánt. A nagyobbik fivér akkor már elmúlt 20 éves, komoly párkapcsolata volt és munkája, így úgy döntött, az Egyesült Államokban marad. Érthető volt Zoli akkori választása, csak ami utána következett, azt nem értette meg sohasem a családja.

Attila most 41 éves, második feleségével nagy szeretetben élnek. Első házasságából született egy fia, Dominik. A férfi és családja jól él, mindenük megvan, egyszerűen csak a bátyja hiányzik az életéből. És nem csak neki. Édesanyjuknak is hiányzott az elsőszülött fia – ám az asszony nemrég meghalt. Pedig minden vágya az volt, hogy még egyszer találkozhasson nagyfiával, Zoltánnal.

A tengerentúlon maradt férfi még 1994-ben egyszer hazatelefonált, mikor megtudta, hogy édesapja elhunyt. Akkor beszélt utoljára egymással a két testvér. Attila később megpróbálta megtalálni bátyját, de kiderült, hogy személyesen kellett volna kiutaznia Los Angelesbe, hogy igazolja kilétét - ez viszont kivitelezhetetlen volt. Így sosem adtak ki információt Zoltán hollétéről.

 

Nem maradt más: a „Keresem a családom!” segítségét kérte Attila, abban a reményben, hogy még egyszer belenézhet bátyja szemébe, és felteheti neki a kérdést: miért tűnt el, miért nem kereste őt és szüleit az elmúlt 25 évben?

A nyomozás elindult tehát. Amerikában is igen elterjedt vezetéknév a Kovács, de a stábnak így is sikerült egy ígéretes címre bukkannia. A helyi magánnyomozók pedig jó hírrel szolgáltak, valóban Zoltán él Hurricane-ben. Az „elveszett” testvér videóüzenetben mondta el, hogy jól alakult a kinti élete, öt gyermeke van, sőt van már egy unokája is. Hamar kiderült, hogy talán maga sem érti, miért nem kereste a Magyarországra költözött családját az elmúlt években, viszont szívből várja a viszontlátást. Ezt az üzenetet kellett tehát Lilunak átadnia.

Az örömhírt követően a stáb és Attila repülőre ült, meg sem álltak Las Vegasig, ahol a férfit elöntötték a gyerekkori emlékek. Egy kis pihenő után aztán tovább indultak Hurricane-be, ahol Zoltán lakik. Ahogy egyre közelebb érezte magához testvérét Attila, úgy bizonytalanodott el egyre jobban, milyen válaszokat fog adni majd neki a bátyja.

A városka a nevéhez híven – hurrikán – igencsak szeles és esős. Zoltán az otthonában fogadta Lilut és a forgatócsoportot. A beszélgetés először akadozva halad, de ahogy telt az idő, úgy nyílt meg Zoltán szép lassan. A férfi lelkét évek óta furdalta a bűntudat és döntésének súlya. Mikor elolvasta Attila levelét, a hirtelen felszakadtak az érzelmek és könnyek között újságolta Lilunak, mennyire boldog, hogy újra találkozhat testvérével.

Attila bizonytalankodva lépte át testvére házának küszöbét, tartott attól, hogy talán nem fogadják szívesen, talán nem azt a szerető testvért fogja visszakapni, akitől 25 évvel ezelőtt elvált. Egy óceán és egy negyed évszázad választotta el őket egymástól.

Azóta szerveződik az újabb találkozó: Attila családostól látogatja meg a testvérét, és a tervek szerint utána Zoltánék látogatnak majd haza, Magyarországra. Attila és Zoltán története bizonyítja, hogy a testvéri szeretetet elszakíthatatlan, és kitörölhetetlen az ember életéből.