Időjárás

Kiderült, mi okozza az országban pusztító viharos szelet

rtl.hurtl.hu

2023. február 4. 13:59

Szombat estére gyengülhet a szél ereje, addig azonban nagyon komoly széllökésekre kell számítani.

Az ország keleti és északnyugati tájai között hatalmas, 15 hektopascalos (hPa) légnyomáskülönbség alakult ki – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton a Facebookon.

Míg keleten, a ciklon középpontjában 1012, addig az északnyugati tájakon 1027 hPa a légnyomás mért értéke. Ez a hatalmas nyomáskülönbség alakítja ki a viharos, erősen viharos széllökéseket az országban – tették hozzá.

A meteorológiai szolgálat a honlapján közölt veszélyjelzésben azt írta, szombaton az országban sok helyen várható 70 kilométer/óra fölötti széllökés. Erősen viharos – 90-100 kilométer/órát meghaladó – szélrohamok elsősorban a Dunántúlon, a Duna vonalának környezetében, valamint az északkeleti tájakon (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyében) várhatók.

Emellett kiemelten a Dunántúli-középhegységben, főként a Bakonyban és a Vértesben, a Mecsek környékén és a Balaton térségében, illetve a Budai-hegyek területén 110 kilométer/óra körüli, vagy azt meghaladó lökésekre is lehet számítani.

Hozzátették: a késő délutáni, esti óráktól mindenütt jelentősen veszít a szél az erejéből, de továbbra is nagy területen erős, vagy viharos közeli marad, a hegyekben még este is 70 kilométer/óra fölötti széllökések várhatók.

Vasárnap a szombatihoz képest már jóval kedvezőbb szélviszonyokra lehet számítani.

Nyitókép: Térképe a légnyomáskülönbségről. – Fotó: OMSZ

#Időjárás#vihar#légnyomás#nyomáskülönbség#országos meteorológiai szolgálat#omsz