Ezért látjuk megint a napot

A Kárpát-medence sajátossága, hogy egyes teleken gyakran alakul ki az úgynevezett hidegpárna jelensége. Ha még nem hallott róla, vagy szeretné pontosabban megtudni, hogy mi az, ezt a cikkünket ajánljuk. Röviden: ez az az időjárási helyzet, amikor az alsó légrétegekben megül a pára és a köd, később ebből szürke rétegfelhőzet alakul ki, és az egész depresszív helyzetből csak akkor találunk kibúvót, ha felmászunk a legmagasabb hegyek csúcsára. 

Szerencsétlen esetekben a hidegpárna akár egy-két, sőt, három hétig is megmaradhat, nem véletlenül. A természet rendje, hogy a hideg levegő (súlyánál, pontosabban sűrűségénél fogva) alul, a meleg pedig felül érzi jól magát. 

Amikor a hideg megül a hegyek között, a meleg pedig fölé települ, akkor nagy erők kellenek ahhoz, hogy ez a leosztás megváltozzon,

pláne akkor, amikor még a felhőpaplan is a nap melengető sugarainak útjában áll. Stabil légrétegződésnek hívjuk azt az állapotot, amikor hiába emelünk meg egy levegőbuborékot (már, ha egyáltalán képesek vagyunk ilyesmire), az egyszerűen visszapottyan eredeti helyére. Ez azért van így, mert míg az „erőszakkal” megemelt levegő jól meghatározott ütemben, szaknyelven adiabatikusan hűl, addig az őt körülvevő levegő ilyen helyzetben ennél kisebb mértékben. 

Az eredmény nem más, mint hogy a buborék olyan közegbe kerül, ahol ő már hidegebb lesz, mint a környezete, ekkor pedig felhajtóerő helyett „lehajtóerő” hat rá, tehát elindul visszafelé. Hidegpárna esetén ennek egy elfajult változatát látjuk, hiszen a levegő a magassággal nemhogy kevésbé hűl, de sokszor még melegszik is. Ilyenkor a függőleges keveredés, a légcsere szinte teljesen kizárt, a szürke massza tehát stabilan ül a medence alján.

A megoldás

Mi tehát az a három hatás, amely véget vethet (és vetett) ennek a szomorkás időnek? Az egyik maga a szél. Nem nehéz elképzelni, mit tesz az erős légáramlás, ha belekap a vékony, sokszor csak néhány 10, néhány 100 méter vastag felhőrétegbe. Amint rést üt a pajzson, a Nap sugarai behatolnak, melegíteni kezdik a felszínt, így megbomlik a stabilitást biztosító hideg-meleg felosztás. A szél persze ennél egyszerűbb módon is kifejti hatását. Az áramlás turbulens, örvényeket kelt, így mindenképp megindul egy függőleges irányú keveredés, amelynek eredménye ugyanaz, mint amit az imént láttunk.

A másik tényező egy átható „tisztulás”, amikor a teljes légtömeg kicserélődik. Ehhez egy erős frontra van szükség, amely a légkör minden szintjén érezhető, így a repülőgépek utazómagasságában épp úgy megteszi hatását, mint a talaj közelében. Ilyenkor mindenhol fúj a szél, az pedig, mint az imént láttuk, nem jelent jót a köd és rétegfelhőzet szempontjából.

Végül térjünk át a harmadik jelenségre, amely már egy kicsit trükkösebb. Van az úgy, hogy nem látunk határozott szélerősödést, a felhőzet mégis oszlásnak indul. Ilyenkor maga a légrétegződés változik meg, látszólag spontán. A légkörben nagyon gyakori, hogy különböző magasságokban különböző hőmérsékletű levegő áramlik, és hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, teszi mindezt különböző irányokból. Előfordul tehát olyan, hogy a hideg légpárna fölé az addigi meleg helyett hideg levegő érkezik. Nem is kell ehhez erős szél, egy szép, sunyi csordogálás is megteszi. Ekkor az a rendkívüli stabilitás, amely addig a felhőpaplan környezetében fennállt, megbomlik, ismét megindulnak a függőleges áramlások, és voilá, volt-nincs felhő. 

Esetünkben mindhárom jelenség lejátszódott. 

Csütörtökön egy hidegfront érte el a Kárpát-medencét, a légkör minden szintjén megerősödött a szél, a front mögött pedig hideg levegő áramlott az addigi meleg helyére (még szép, ezért hívjuk hidegfrontnak), így a felhőzetnek esélye sem volt. Estére már gyönyörű csillagos ég és tündöklő Hold fogadta a sötétben hazafelé igyekvőket.

A szakma iránt komolyabban érdeklődők számára a fenti sorok rövidebben: a hideg légpárna és az erős inverzió gyors feloszlása légtömegcsere, turbulens keveredés vagy magassági hidegadvekció során lehetséges.

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI