Időjárás 2017-03-12
2017. március 12. 16:00
A magasban kicsit hidegebb levegő érkezik hozzánk, és némi telet hoz majd a legmagasabb hegyeinkbe, azokra tájakon lehet hózápor, de egyébként nem lesz jellemző. Most éjszaka növekszik a felhőzet, előfordulnak majd záporok, bár az ország nagyobb részét nem fogják érinteni. A hegyekben pedig néha lehet hózápor. A legalacsonyabb hőmérséklet általában fagypont és négy fok közelében alakul, északkeleten völgyekben előfordul gyenge fagy.
A keleti tájakon és nyugaton fog elsősorban megerősödni az északi szél átmenetileg, a középső országrész lesz kevésbé szeles. Hétfőn napközben a mainál több felhő lesz felettünk.
A nap első fele lesz felhősebb, előfordulnak helyenként záporok is, viszont napközben csökken a felhőzet főként délutánra.
Északkeleten és a Dunántúlon a nap második felében lehetnek hosszabb napos időszakok. A csúcshőmérséklet általában hét és tizenkét fok közelében alakul, helyenként hétfőn napközben is megerősödik a szél, hidegfronti hatásra lehet számítani.
Ehhez képest a következő napokban kezd melegedni a levegő, a hét közepén, hét második felében enyhébb tájakon lehet tizenöt fok közelében a csúcshőmérséklet.
Az első napokban egyébként a keleti tájakon lesz több felhő, nyugaton inkább több napsütés. Március 15-én főként a Tiszántúlon lehetnek záporok, az ország más részein jelenlegi számítások szerint nem valószínű csapadék.