Időjárás 2016-10-27
2016. október 27. 18:00
Kontinensünk legnagyobb részén csendes, őszi időjárás az uralkodó, nagyon sokat fog sütni a nap pénteken Portugáliában, Spanyolországban, Franciaországban is, de az eddig esős Rómában vagy Londonban is hétágra fog sütni a nap. Délkeleten, hazánktól délkeletre eső országokban Görögországban,Törökországban marad az erősen csapadékos időjárás. Térségünkben is sok napsütésre van kilátás, most is kiderült az égbolt, már délkeleten is csökken a felhőzet. Köd képződhet a talaj közelében, a Dunántúl keleti részén, illetve az Északi-középhegység völgyeiben.
Erős a lehűlés, hajnalra - 4 és + 4 fok közé csökkennek az értékek, többfelé szélcsend van. Napközben a hőmérséklet 10-15 fok között tetőzik majd, összességében valóban egy szép őszi nap vár ránk, változóan felhős napos égbolt alatt, szél és csapadék nélkül. Ez állandósulni látszik a hétvégére is, szombaton annyiban nem lesz más az időjárás, hogy erős szél, erős északnyugati szél várható és esetleg zápor már kialakulhat. Aztán vasárnap kissé több lesz a felhő felettünk és hétfőtől kezd majd egy kicsit csökkenni a hőmérséklet, nem sokat, csak napi 1-2 fokot, vagyis a jövő hét közepén inkább már 5-10 fok lesz a jellemző. Közben az éjszakák is egyre hűvösebbek lesznek, hétfőtől kezdve állandósul a mínusz érték. A hőmérséklet ilyenkor egyébként, ez teljesen normális, ez az átlagos, a fagyok majd november közepén jönnek el tartósabban.