Időjárás 2016-10-12
2016. október 12. 18:00
Nagyon változatos lesz az időjárás a következő napokban, a jövő hét elején lesz némi állandóság. Most a nyugati, délnyugati határnál szakadozik a felhőzet, máshol még erősen felhős marad az égbolt, de csapadékkal már csak északkeleten, keleten számoljanak, bár itt is egyre kevesebb helyen fordulhat elő, és már jelentős mennyiség sem várható. Kissé mérséklődött a légmozgás, a hőmérséklet pedig 3 és 8 fok közé süllyed, de a délnyugati határvidéken, ahol csökken a felhőzet, 0 fokra van kilátás. Napközben nyugat felől egyre többfelé szakadozik fel a felhőzet, miközben északkeleten is csökken majd az égbolt takartsága, tehát a középső megyékben valószínű felhősebb idő.
Csapadék már nem valószínű, jelentéktelen eső esetleg előfordulhat néhol. Még mindig északias szél fog fújni, erősebben északkeleti régióban. 8 és 13 fok között tetőznek majd az értékek, 10 fok alatt északkeleten marad a maximum. Ezek után melegedni fog a levegő, péntekre 2-3 fokkal, szombatra további 2-4 fokkal, akkor már közel 20 fokot is mérhetünk, a hetet pedig 11-16 fokkal zárjuk majd. Közben változatos lesz tehát az időjárás, pénteken változóan felhős, fátyolfelhős időben lesz részünk, csapadék nélkül, majd csak estefelé kezd nyugat felől megvastagodni a felhőzet. A szombat változóan felhős időt hoz, hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, és csak helyi záporral, estétől készülhetünk több helyen csapadékra. Vasárnap éjjel és napközben is felhős, esős idő várható. Az új hét első két napja most felhősnek tűnik, de csak gyenge, szitáló eső hullhat.