Híradó

Árpád hídi baleset: már 800 ezer forint összegyűlt a taxisnak, akinek kocsijával karambolozott az ámokfutó

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2024. július 8. 19:36

Már több mint 800 ezer forintot gyűjtöttek össze kollégái annak a taxisnak, akinek elrabolt kocsijával több autóval ütközött egy férfi múlt héten az Árpád hídon. A balesetben hárman haltak meg, négyen pedig megsérültek. Az elhunytak családjának és a sérülteknek teljes kártérítés jár, amit az RTL Reggeliben nyilatkozó ügyvéd szerint a meglopott taxis biztosítójának kell állnia. A taxisnak azonban kevés reménye van arra, hogy a kára megtérüljön. A híradónak azt mondta: kollégáin kívül a taxis cég próbál neki segíteni egy kölcsönautóval, amivel átmenetileg dolgozni tud.

Zaklatottan nyilatkozott az RTL Híradónak múlt héten az a taxis, akinek elrabolt autójával tragikus száguldásba kezdett egy férfi. A szemből jövőkkel ütközött, két kocsiban hárman haltak meg, köztük az ámokfutó, egy harmadik autóban pedig négyen sérültek meg. Nekik és az ütközésben elhunyt, esküvő előtt álló fiatal pár családjának a Reggelinek nyilatkozó ügyvéd szerint teljes kártérítés jár.

Az ő érdekükben is fontos ugye annak a kiderítése, hogy miként és hogyan következhetett be ez a baleset 

– mondta Szatmári-Margitai Gergely ügyvéd.

A jogász szerint a balesetért egyértelműen a taxit vezető, feltételezhetően bódult állapotú sofőr a felelős.

Ilyenkor azok a személyek, akik a balesetben teljesen vétlenek voltak, ők igényüket érvényesíthetik a taxi kötelező felelősségbiztosítójával szemben, ami bizonyos szempontból jó, mert védelmet ad a teljesen vétlen személyeknek. Jelen esetben a taxitulajdonos üzemben tartója, tehát a hölgynek ez ugye nem egy jó dolog. Ő maga azzal szemben tudna kárt érvényesíteni, aki felelős ezért a balesetért

– tette hozzá.

Ez azonban lehetetlen, mivel a balesetben maga az ámokfutó is meghalt.

Szatmári-Margitai Gergely szerint Ábrahám Györgyi – ő az a nő, akinek a taxiját az ámokfutó ellopta – még abban reménykedhet, hogy az ámokfutó örököseinél érvényesíteni lehet a kártérítési igényt. Ennek kiderítése azonban hónapokig tarthat.

Ehhez tudnunk kellene azt, hogy milyen tulajdonnal rendelkezik, milyen jövedelmű viszonyok

– tette hozzá. Az ügyvéddel készült teljes beszélgetést megnézheti az alábbi videóban.

A 43 éves ámokfutó jövedelméről jelenleg annyit tudni, hogy április óta üzlettársával közösen egy büfét üzemeltetett a Balatonnál. Információink szerint a helyet azonban csak bérelte.

A 18 éve taxizó nőért kollégái fogtak össze, eddig több, mint 800 ezer forintot gyűjtöttek össze. 

Hétfőn nem akart nyilatkozni, épp a balesetben sérült taxis kollégáját látogatta meg a kórházban, amikor az RTL Híradó utolérte. Azt mondta, a férfi már jobban van, stabil az állapota. A Bolt taxiscég – amivel szerződésben állt – ideiglenesen csereautót ajánlott fel, amivel átmenetileg dolgozhat.

#Híradó#Videó#adásrészletek#árpád híd#baleset#Belföld#Baleset-bűnügy#budapest#taxi#taxisofőr#gyűjtés