Híradó

A mentős tabletek frissítése miatt kellett 6-7 órát várnia a betegeknek?

Heer OrsolyaHeer Orsolya

2024. május 25. 19:36

Több mentőautó is késhetett a fővárosban és Pest megyében, miután frissítették az irányításhoz használt tabletek szoftverét a hét elején – mondta egy mentőápoló az RTL Híradónak. A papíralapú dokumentációra kellett átállni, ezért lassult az ellátás olyan szinten, hogy volt beteg, akinek két óra helyett 6-7 órát kellett várnia a szállításra. Az OMSZ szerint a tabletek frissítése a betegszállítással nincs összefüggésben, és az életmentést nem lassíhatja. 

A mentőautókat évek óta tableteken keresztül irányítják országszerte, a készülékek szoftverét a fővárosban és Pest megyében hétfőn frissítették. Volt olyan állomás, ahol emiatt minden egység egész éjszaka és nappal papír alapon dolgozott. Egy mentőápoló szerint ez nem ment zökkenőmentesen.

„A szegény irányítók, mondjuk úgy, vakon mozogtak, mert legtöbbször azt sem tudták, hogy aktuálisan merre járnak az autóik, tehát ha például útközben lett volna egy sürgős riasztás, nem tudták volna ránk bízni” – fogalmazott. Hozzátette, emiatt késtek a mentőautók.

Velem történt meg, hogy bizony egy két órán belüli orvosi ügyelet által kért betegszállításra hat-hét óra múlva értünk oda. Addig otthon várakozott a beteg a mentőre.

A mentőápoló hozzátette, a szoftverfrissítés nem minden eszközön sikerült, így még kedden és szerdán is papír alapon irányítottak több kocsit. Erről az egyik állomásvezető üzenetben tájékoztatta kollégáit. Azt írta: „Átvettem a tableteket. Ötből kettő működik. A három rosszat próbálják szárítgatni. (…) Annyit tudok, hogy a gyártó cég már nem javítja ezeket az eszközöket.”

Az egyik éppen működő tabletről készült fotó szerint sokat kellett várnia egy 65 éves trombózisos betegnek is a hét elején Budapesten. Először 17:51-kor reklamáltak amiatt, hogy nem érkezett meg a mentő, majd többszöri érdeklődés után azt írta a mentésirányító, hogy nincs szabad kapacitás. Végül három órával az első reklamáció után lemondták a mentőt, és magánmentő vitte kórházba a beteget.  

Az Országos Mentőszolgálattól az RTL Híradónak azt írták, hogy a tableteket megyéről megyére frissítik, és szerintük az életmentést mindez nem lassíthatja. Mint írták, „a betegszállítási feladatokkal a tabletek frissítése nincs összefüggésben”. Azt viszont elismerték, hogy ha nem azonnali mentőszállítást rendel el az orvos, akkor előfordulhat hosszabb várakozás.

#Híradó#Videó#Baleset-bűnügy#baleset#mentősbaleset#mentőápoló#budapest#pest megye#egészségügy#top hírek

Címlapról ajánljuk