30 napot kapott a kiköltözésre több zuglói család – Mini-Dubaj épül a lakásuk helyén
2024. március 12. 19:02
30 napot kapott a kiköltözésre több család Zuglóban, miután a MÁV felmondta a bérleti szerződésüket. Ugyanis az állam erre a területre tervezi az összesen 2300 milliárd forint értékű Mini-Dubaj projektet. Vannak, akik már három évtizede laknak a MÁV szolgálati lakásaiban, és fogalmuk sincs, hova költözhetnének ilyen rövid idő alatt.
Madárcsicsergős, szinte kertvárosi környezet a zuglói Tatai út környéke. A telep 24 szolgálati lakásának többségét jelenlegi és volt MÁV-alkalmazottak bérlik. A Máté család több mint 30 éve költözött ide, később saját pénzből, maguk kezdték felújítani az ingatlant. Hiába a bejelentett lakcím és a határozatlan idejű szerződés, menniük kell.
A felmondólevél alapján 30 napjuk van a kiköltözésre, különben polgári peres eljárást indít ellenük a MÁV, és ennek költségeit is rájuk terhelik.
„Remélem, hogy a polgári perben nemcsak a törvény, hanem a lelkiismeret is fog uralkodni a bírókon, illetve a döntéshozó embereken, hiszen itt családok életéről van szó. Másoknak ezek csak kövek, falak, bármi, de nekünk az otthonunk” – mondta elkeseredetten Máté Péter.
A kilakoltatás hátterében a Mini-Dubajként ismertté vált projekt állhat. Ennek keretében luxus lakónegyedet építhet egy arab vállalkozó 300 hektáron 2000 milliárd forint értékben, miután az állam végrehajtotta a 300 milliárdos infrastrukturális fejlesztést. Erről januárban állapodott meg a magyar kormány az Egyesült Arab Emírségekkel. A zuglói civilek szerint azonban az építkezés még nagyon sokára kezdődhet meg.
Megkérdeztük a MÁV-tól, hogy méltányosnak tartják-e a 30 napos kiköltözési határidőt – hogy mit válaszoltak, kiderül a videóból.