Híradó

Osváth Zsolt: Amikor jeleztem, hogy növendék és nevelő között kapcsolat áll fenn, azt mondták, bolond vagyok

rtl.hurtl.hu

2024. február 13. 16:32

Osváth Zsolt influenszer, étteremtulajdonos az egyik szervezője annak a tüntetésnek, amely a valódi gyermekvédelmet tűzte zászlajára. Osváth Zsolt maga is nevelőintézetben nőtt fel. 

A legismertebb tartalomgyártók és influenszerek közösen állnak ki a gyermekek védelméért

Kapcsolatban voltam valakivel az intézetben, aki beleszeretett az egyik nevelőnkbe, az egyik nevelő elcsábította, amikor jeleztem az igazgatónak, hogy növendék és nevelő között kapcsolat áll fent azt mondták, hogy bolond vagyok

– mondta az RTL-nek Osváth Zsolt, az esemény egyik szervezője, aki maga is nevelőintézetben nőtt fel, sőt a kegyelmi botrány miatt előtérbe került bicskei intézetben is sokszor megfordult. Az influenszer szerint a gyermekvédelem kérdése politikai hovatartozás nélkül mindenkinek fontos. Hozzátette, azt már most tudják mi a célja a megmozdulásnak: védjük meg a gyereket, és ne csak óriásplakátokon. A szervezők között van Osváth Zsolt mellett Azahriah és Pottyondy Edina is, akik pénteken a Hősök terére hívják követőiket. Arról, hogy pontosan mi várható a pénteki megmozduláson, mire számítanak a szervezők, az RTL Híradóból tudhatnak meg részleteket, amelyet 18 órától élőben követhetnek az rtl.hu-n.

A fenti videóban Osváth Zsolt egyebek mellett saját traumáról beszél. 

Hozzászólna?

 

#Híradó#Videó#Belföld#osváth zsolt#gyermekvédelem#tüntetés#hősök tere#pedofília#bántalmazás#kegyelmi botrány#novák katalin#bicskei gyermekotthon

Címlapról ajánljuk