Híradó

A másodállási engedély visszavonásával fenyegetik a mentősöket, ha nem lesz elég ember az ügyeletre

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2024. január 21. 18:51

Azonnali hatállyal megvonná a Mentőszolgálat Főigazgatója a másodállásokra vonatkozó engedélyeket, ha az ügyeleti rendszerhez csatlakozó megyékben nem jelentkezik elég mentőorvos, vagy mentőtiszt a feladatokra. Ez derül ki az RTL Híradóhoz eljutott levélből. Egy mentődolgozó szerint szinte mindenkinek van másodállása, mert olyan alacsony a fizetésük. A Mentődolgozók Szövetségének elnöke tiltakozik a fenyegető hangnem miatt. A Mentőszolgálat nem reagált.

Idén szeptemberben már 12 megyében lehetett a 1830-as ügyeleti telefonszámot tárcsázni baj esetén. Az új rendszer lényege, hogy a mentőszolgálat diszpécsere dönti el, kiért küld mentőt és kit utal ügyeleti központba. A modellt tavaly év elejétől folyamatosan terjesztették ki több megyére. A Mentőszolgálat szóvivője októberben a Híradónak azt mondta, addig több, mint 140 ezer beteget láttak el az új rendszerben.

„Az októberi indulás minden személyi és tárgyi feltétele együtt áll” – jelentette ki tavaly október 1-jén Győrfi Pál.

Egy az RTL Híradó birtokába került levél szerint azonban több, azóta csatlakozó megyében ez nem megy gördülékenyen. A levél szerint több mentőállomásról alig vagy egyáltalán nem jelentkeztek az ügyeletből adódó többletfeladatra.

A levél szerint a főigazgató egyértelművé tette, hogy amennyiben nem lesz elég jelentkező a régióban az ügyeleti orvosi/mentőtiszti működtetéshez, akkor a másodállásokra vonatkozó engedélyeket azonnali hatállyal visszavonják.

Egy név nélkül nyilatkozó mentődolgozó szerint ez a legtöbb kollégájának komoly anyagi veszteséget okozna.

Majdnem mindenkinek van másodállása, nekem is. És erre ugye szükség is van. Az OMSZ-os fizetés igazából arra elég, hogy egy hónapban ki tudjunk jönni belőle. De hogy félretegyünk, hosszú távon esetleg jövőt tervezzünk, arra nem

– mondta a mentős.

Egy új jogszabály szerint ráadásul már nemcsak az orvosok, hanem – egy kötelezővé tett tanfolyam után – a mentőtisztek is végezhetnek halottvizsgálatot. Egy másik levélben az szerepel, hogy „akik a januári határidőig nem teljesítik a képzési kötelezettséget, attól megvonják a 24 órás engedélyt február 1-től.” Ez az engedély teszi lehetővé számukra, hogy a fennmaradó szabadidejükben másodállást vállaljanak.

A Mentődolgozók Szövetsége szerint a Mentőszolgálat feladatai világosak. A szakszervezet elnöke azonban azt mondja, a január 5-én kiküldött levelek hangneme nem elfogadható.

„Lássuk be, ez azért nem igazán motiváló erő a mentődolgozóknak, amikor valamilyen megszólítást kap a munkáltatójától, amiben őt fenyegetik, szankciót helyeznek kilátásba, zsarolják majdhogynem. Én azt gondolom, ez nem a megfelelő kommunikáció a munkáltató részéről” – mondta Lengyel Tibor, a szövetség elnöke.

A levelekkel kapcsolatban a Híradó kereste az Országos Mentőszolgálatot, de nem válaszoltak.

#Híradó#Videó#adásrészletek#top hírek#Belföld#egészségügy#mentő#ügyelet