Berettyán Nándor: Törékeny, sérülékeny színészek vagyunk

rtl.hurtl.hu

2023. november 13. 18:10

A Nemzeti Színház fiatal művésze szerint fontos, hogy a Rómeó és Júlia előadásán súlyosan megsérült kollégái, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó érezzék: ott vannak mellettük, várják őket vissza. Berettyán Nándor az RTL Híradónak arról beszélt, hogy sportmúltjából adódóan látott már hasonló sérülést, de minden alkalommal ugyanolyan rossz ilyet tapasztalni. Azt reméli, hogy a történtek még erősebben összekovácsolják a társulatot.

Udvaros Dorottya a Híradónak arról beszélt, hogy Horváth Lajos Ottó az elmúlt két hétben hét előadást mentett meg, nagyon fáradt volt, de senki ne gondolja, hogy ő hibás a történtekben.


Bodrogi Gyula azt mondta, hogy vele is történt színpadi baleset, de most súlyos sérülésről van szó. „A legfontosabb, hogy ők gyógyuljanak meg” – mondta a művész.


Mint korábban írtuk, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lemondott tisztségéről a baleset miatt, de Csák János kultúráért felelős miniszter egyelőre nem fogadta el a lemondást.


A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával indított nyomozást.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!