SZÍNHÁZI BALESET

1:51
HíradóBesenczi Árpád ujja leszakadt a színpadon, fia is látta, hogy baj van
2023. november 21. 18:48

Besenczi Árpád ujja leszakadt a színpadon, fia is látta, hogy baj van

Hétéves fiával próbálta közös jelenetét kedden kora délután Besenczi Árpád a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Múlt pénteken is együtt játszottak az Indul a bakterház című darabban, amikor a baktert alakító színész-igazgatónak háromszor körbe kellett szaladnia a bakterházat, de a második körben a gyűrűje beleakadt egy csavarba és leszakadt a jobb gyűrűsujjának egy része. Fia a padlásról látta, hogy baj van. Hogy mi történt ezután, kiderül a fenti videóból. 
3:35
HíradóBesenczi Árpád: Megpróbálom tartani magam, nem lehet összeesni
2023. november 21. 16:53

Besenczi Árpád: Megpróbálom tartani magam, nem lehet összeesni

Balesete után négy nappal már próbál, és két darabot is végigjátszik kedden Besenczi Árpád a zalaegerszegi színházban. A színész pénteken sérült meg súlyosan az Indul a bakterház előadása közben, amikor gyűrűje beleakadt egy csavarba, és egyik ujjának egy része leszakadt. A színész-igazgató kedden azt mondta az RTL Híradónak, négy gyereke és a színház miatt sem hagyhatja el magát. Hogy miként alakították át a darabot a történtek miatt, kiderül a videóból.
2:38
HíradóVidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház társulati ülésén, a színészek aggódnak kollégáikért
2023. november 13. 18:26

Vidnyánszky Attila lemondott a Nemzeti Színház társulati ülésén, a színészek aggódnak kollégáikért

Lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A miniszter ezt azonban egyelőre nem fogadta el. Pénteken két színész súlyosan megsérült a Rómeó és Júlia előadása közben, meg kellett őket műteni, hosszú felépülés várhat rájuk. A színházban társulati ülés volt hétfő délelőtt, a művészek arról beszéltek utána, hogy megviselte őket, ami történt, és nagyon aggódnak kollégáikért. Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia állapota a kórház tájékoztatása szerint stabil.
2:00
HíradóBerettyán Nándor: Törékeny, sérülékeny színészek vagyunk
2023. november 13. 18:10

Berettyán Nándor: Törékeny, sérülékeny színészek vagyunk

A Nemzeti Színház fiatal művésze szerint fontos, hogy a Rómeó és Júlia előadásán súlyosan megsérült kollégái, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó érezzék: ott vannak mellettük, várják őket vissza. Berettyán Nándor az RTL Híradónak arról beszélt, hogy sportmúltjából adódóan látott már hasonló sérülést, de minden alkalommal ugyanolyan rossz ilyet tapasztalni. Azt reméli, hogy a történtek még erősebben összekovácsolják a társulatot.
2:04
HíradóBodrogi Gyula: A legfontosabb, hogy ők gyógyuljanak meg
2023. november 13. 17:59

Bodrogi Gyula: A legfontosabb, hogy ők gyógyuljanak meg

„Valahogy rosszul léptek és leestek három méter magasból. Ez egy szörnyű dolog” – mondta a művész a Nemzeti Színházban történt balesetről. Pénteken a Rómeó és Júlia második felvonása közben a Capuletet alakító Horváth Lajos Ottó, karjaiban a Júliát játszó Szász Júliával rosszul lépett, a két színész több métert zuhant, még aznap este megműtötték őket. Bodrogi Gyula az RTL Híradónak nyilatkozva azt mondta: vele is történt már baleset, de most súlyos sérülésről van szó.
5:36
HíradóUdvaros Dorottya: Nagyon aggódunk a kollégáinkért
2023. november 13. 17:51

Udvaros Dorottya: Nagyon aggódunk a kollégáinkért

Mit ahogy arról korábban az rtl.hu-n is beszámoltunk, pénteken két színész, Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia súlyosan megsérült a Nemzeti Színházban, a Rómeó és Júlia előadása közben. Az esetről Udvaros Dorottya azt mondta az RTL Híradónak: kollégáival megrendülten állnak a történtek előtt. Mint mondta, Horváth Lajos Ottó az elmúlt két hétben hét előadást mentett meg, nagyon fáradt volt, de senki ne gondolja, hogy ő hibás a történtekben. A legfontosabb, hogy ezt ő maga is elhiggye.