Gyerekei szerint beteg édesanyjuk szakszerű ápolás helyett rühöt kapott az idősotthonban
2023. október 15. 19:00
Egy idősotthonban kaphatott rüh fertőzést egy idős nő a gyerekei szerint. Ők azt mondják, a csobánkai otthonban azt állították, hogy szakszerűen el tudják látni súlyos beteg, demens anyjukat, de az állapota csak egyre rosszabb lett. Az otthon vezetője szerint ők nem hibáztak és a család nem mond igazat.
Alig egy hete halt meg Schiff György édesanyja. Súlyos beteg volt évek óta, demenciát és Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála.
Mikor már egész napos felügyeletre szorult, a család ápolót szeretett volna fogadni mellé. Mivel nem találtak, egy csobánkai idősotthonba fizették be, ahol azt ígérték, szakszerűen el tudják látni édesanyjukat. Nem sokkal később azonban, ahogy fia mondja, gyorsan romlani kezdett az állapota.
Tolókocsiba került és gyakorlatilag nem tudott már járni és annyira legyengült, hogy elveszítette a súlyának egy jelentős részét
– idézi fel Schiff György.
Ezzel egy időben az idős nő férjének életmentő beavatkozásra volt szüksége, ezért a család nem tudott gyakran látogatóba menni hozzá.
Amikor körülbelül két hónappal később újra meglátogatták, azt mondják, megdöbbentő látvány fogadta őket.
Az idős asszony akkor már a gyengélkedőben volt, de Schiff György azt állítja, az otthon dolgozói nem tudták megmondani, hogy mióta van ott az édesanyja és azt sem, hogy pontosan mi a baja.
„Gyuri küldött nekem a vasárnapi látogatásról egy fotót anyuról, amin gyakorlatilag olyan állapotban volt, hogy abban sem voltam biztos, hogy még él” – mondta az asszony lánya, Schiff Andrea, aki azonnal hazarepült.
„A szemem láttára befogták az orrát, hogy próbálják itatni és egy sportkupakos palacból próbáltak vizet önteni a szájába, mivel már nyelési problémái voltak, ezért egy része kifolyt a szájából, tiszta víz lett a hálóinge. A másik részét pedig annak rendje-módja szerint félrenyelte és elkezdett köhögni, fuldokolni” – idézi fel Schiff Andrea.
A család szerint az erőszakos itatások miatt a nő foga letört és a szájpadlása is sebes lett.
A család úgy döntött, hogy kórházba szállíttatják az anyukájukat. Azt mondják, sejtették, hogy rossz a helyzet, de nem gondolták, hogy ennyire.
A kórházi papírokon többek között tüdőgyulladás, a testnedvek csökkenése és volumenhiánya meg rühesség szerepel.
A család feljelentést készül tenni az ügyben, az idősotthon vezetőjétől pedig azt kérték, vizsgálja ki, hogy mi történt. Szerettük volna megtudni, hogy ennek van-e már eredménye. Az intézmény fenntartója annyit közölt a híradóval, hogy „az intézmény kötelességeit szem előtt tartva a hatáskörének és jogszabályoknak megfelelően járt el”. A konkrét ügyről nem kívánnak nyilatkozni.
Hozzátették, hogy
az intézményt ért megalapozatlan, valótlan állítások közlése és híresztelése miatt a hatóságokhoz fordulnak.