Zalavári Noémi

2:34
HíradóEnnyi pénzt kaphatnak azok a tanárok, akiknek a teljesítményével elégedett az igazgatójuk
2024. december 11. 21:07

Ennyi pénzt kaphatnak azok a tanárok, akiknek a teljesítményével elégedett az igazgatójuk

Karácsonyi pénzt kapnak idén a pedagógusok, akinek meg vannak elégedve a teljesítményével, akár bruttó 150 ezer forint jutalomban részesülhet. Az intézményvezetők és a tankerületi igazgatók viszont nem kapnak extra juttatást. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez az elmúlt évek tüntetéshullámának is köszönhető. A Pedagógusok Szakszervezete kevésbé optimista.
2:58
HíradóMagyar Péter: Rozsdás vizesblokk és túlzsúfoltság a miskolci gyermekotthonban
2024. november 21. 18:21

Magyar Péter: Rozsdás vizesblokk és túlzsúfoltság a miskolci gyermekotthonban

Rossz állapotú, rozsdás, kopott vizesblokkot használnak egy miskolci gyermekotthon lakói. Magyar Péter készített erről felvételeket országjárásának első helyszínén. A Tisza Párt elnöke úgy tudja, hogy a megengedett 42 helyett 60 gyerek lakik az intézményben, aminek ráadásul pszichológusa sincs. Molnár László szociális szakember szerint ennél rosszabb állapotú otthonok is vannak az országban. Az ügyben kerestük a Belügyminisztériumot, de érdemben nem kaptunk választ. 
3:19
HíradóNem engedték be Puzsér Róbertet az állami ünnepségre, magánterületre hivatkoztak
2024. október 25. 8:37

Nem engedték be Puzsér Róbertet az állami ünnepségre, magánterületre hivatkoztak

Magánterületen tartott magánrendezvénynek nevezték a biztonsági őrök az '56-os állami ünnepséget, ahol Orbán Viktor beszélt szerdán a Millenárison. Erre hivatkozva nem engedték be Puzsér Róbertet, aki a helyszínen lévő rendőröktől is hiába kért segítséget. Azt mondták neki, a közterületen demonstrálhat, de azt hogy az állami ünnepségre ki mehet be és ki nem, a magánbiztonsági cég emberei döntik el. A TASZ jogásza szerint tévedtek, Puzsér Róbertnek, ahogy mindenki másnak is, joga lett volna bemenni a beszédre.
2:45
HíradóSzínvonaltalannak nevezte Gulyás Gergely a kormányinfón a TV2 múlt heti tudósítását
2024. október 17. 14:32

Színvonaltalannak nevezte Gulyás Gergely a kormányinfón a TV2 múlt heti tudósítását

A TV2 múlt heti tudósításában azt részletezték, hogy Magyar Péter Európai Parlamenti felszólalása előtt megigazította a nemi szervét. A Tisza Párt elnöke a közösségi médiában azóta szinte minden nap utalt erre a videóra. Az RTL Híradó kérdésére azt mondta, hogy azért, mert szerinte szinten aluli volt a tudósítás és viccet akart belőle csinálni.
2:27
HíradóKét és fél év börtönt kérnek a karateedzőre, aki nyáron felrúgott egy gondjaira bízott kisgyereket
2024. október 1. 18:37

Két és fél év börtönt kérnek a karateedzőre, aki nyáron felrúgott egy gondjaira bízott kisgyereket

Két és fél évre börtönbe küldené az ügyészség azt a karateedzőt, aki nyáron bántalmazott egy rábízott, hétéves kisfiút a Szolnoki Kalandparkban. Az edzőt maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolják. Az RTL Híradónknak a kisfiú anyukája azt mondta, örülnek, hogy pont kerülhet az ügy végére, de fia máig nincs túl a történteken.
3:02
Híradó„Kiskorom óta tudom, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy kikerüljek abból a környezetből” – kétmilliót szeretne összegyűjteni a nehéz sorsú Kristóf, hogy indulhasson a sakkvilágbajnokságon
2024. szeptember 25. 19:42

„Kiskorom óta tudom, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy kikerüljek abból a környezetből” – kétmilliót szeretne összegyűjteni a nehéz sorsú Kristóf, hogy indulhasson a sakkvilágbajnokságon

2 millió forintot szeretne összegyűjteni egy 16 éves gilvánfai fiú, hogy kijusson a görögországi amatőr sakk világbajnokságra. Orsós Kristóf egy halmozottan hátrányos helyzetű családba született, de szorgalmának köszönhetően ma az egyik legjobb pécsi középiskolába jár. Két éve tanul sakkozni a kollégiumi nevelőtanárától. A pedagógus arról beszélt a híradónak: sosem találkozott még senkivel, aki ilyen gyorsan, ilyen jó eredményeket ért volna el.
2:47
Híradó280-300 kisbaba maradt az elmúlt három hónapban a kórházakban, az otthoni körülmények nem voltak alkalmasak a fogadásukra
2024. szeptember 23. 19:53

280-300 kisbaba maradt az elmúlt három hónapban a kórházakban, az otthoni körülmények nem voltak alkalmasak a fogadásukra

280-300 kisbaba maradt az elmúlt három hónapban a kórházakban. Csak az egri Markhot Ferenc Kórházban tizenketten vannak a Népszava információi szerint. Úgy tudjuk, sok babát azért nem engedtek haza, mert a védőnők szerint az otthoni körülmények nem voltak alkalmasak a fogadásukra. A Mózeskosár Egyesület vezetője szerint ha a szülők nem mondanak le a kicsikről, átmenetileg nevelőszülőkhöz vagy speciális gyermekotthonba kellene kerülniük. De ezekből nincs annyi, amennyire szükség lenne.
2:39
HíradóMegszólalt a melegparti résztvevője: Bese Gergő tudta, mit csinál
2024. szeptember 16. 20:05

Megszólalt a melegparti résztvevője: Bese Gergő tudta, mit csinál

Bese Gergő végig magánál volt, és tudta, hogy milyen eseményen vesz részt – ezt állította Híradónknak annak a melegpartinak az egyik résztvevője, amelyen videó készülhetett a botrány miatt felfüggesztett plébánosról. A pap családja ezzel szemben a Gulyáságyú Médiának azt mondta, lelki beszélgetésre hivatkozva csalták fel Bese Gergőt, akinek kábítószert is adhattak, mielőtt intim helyzetben videók készültek róla. 
2:23
Híradó„Dühös vagyok” – megszólalt az anya, akinek fiát felrúgta a karateedző, és most tagadta bűnösségét
2024. szeptember 15. 18:31

„Dühös vagyok” – megszólalt az anya, akinek fiát felrúgta a karateedző, és most tagadta bűnösségét

Dühös és csalódott – ezt mondta a Híradónak az az anyuka, akinek 7 éves kisfiát még júliusban rúgta fel egy karateedző a Szolnoki Kalandparkban. A férfi ugyanis a rendőrségi kihallgatásán tagadta bűnösségét – miközben tettét rögzítettek a biztonsági kamerák. A nő arról is beszélt, hogy idáig bízott abban, hogy a férfi a lelke mélyén „egy igaz ember”. Az edzőt az RTL Híradó stábja hiába kereste. 
3:20
Híradó„Fura volt, főleg egy paptól” – fenékre csapásról beszél Bese Gergő volt diákja
2024. szeptember 11. 19:59

„Fura volt, főleg egy paptól” – fenékre csapásról beszél Bese Gergő volt diákja

Néhány évvel ezelőtt azért rúgatta ki Bese Gergő, mert melegként részt vett a homofóbnak tartott gyermekvédelmi törvény elleni tüntetésen – ezt állítja egy Híradónak nyilatkozó férfi. Megszólalt Bese Gergő egyik volt diákja is, aki szerint előfordult, hogy a plébános rácsapott iskolatársai fenekére, amit furának talált egy paptól. A volt plébánosról néhány napja derült ki, hogy melegpartikon vehetett részt. A Telex szerdán arról írt: féltékenység vezethetett az ügy kirobbanásához.
2:05
HíradóAz egészségügyi államtitkár szerint „jó állapotban van a magyar egészségügy”, Magyar Péter Facebook posztjai pedig hamisak
2024. szeptember 8. 19:56

Az egészségügyi államtitkár szerint „jó állapotban van a magyar egészségügy”, Magyar Péter Facebook posztjai pedig hamisak

Jó állapotban van és folyamatosan erősödik a magyar egészségügy, állította a területért felelős államtitkár Kötcsén. Takács Péter újságíróknak reagált, miután arról faggatták, Magyar Péter felvételei után milyennek gondolja a magyar egészségügy helyzetét. Az államtitkár úgy fogalmazott: a Tisza Párt elnöke annyi kamut tesz az oldalára, aminek a kivizsgálására külön apparátusra lenne szükség. Magyar Péter úgy reagált: ők nem kamuznak, és mindegyik kórházban lett változás a látogatása után.
2:47
HíradóBese Gergő saját maga készíthette a kompromittáló videókat
2024. szeptember 8. 19:51

Bese Gergő saját maga készíthette a kompromittáló videókat

Bocsánatot kért a dunavecsei plébános, akiről a Válasz Online megírta: a katolikus pap meleg szexbulikon vehetett részt. Bese Gergő két nappal a botrány kirobbanása után közleményt adott ki, ebben azt állítja: rászedték és kihasználták a naivságát. Információink szerint már hónapokkal ezelőtt felkereste a kalocsa-kecskeméti érseket, hogy kompromittáló felvételek kerülhetnek elő, amit kábult állapotban készítettek róla. Úgy tudjuk, a papi szolgálat alól azután mentették fel Bese Gergőt, hogy az intim helyzetben készült videókat valaki eljuttatta az érsekséghez. Ezeket az RTL Híradó is megszerezte. A felvételeket maga a plébános készíthette.
3:23
HíradóKi a jobb ellenfél, Gyurcsány Ferenc vagy Magyar Péter? – Orbán Viktor újságíróknak válaszolt Kötcsén
2024. szeptember 7. 19:57

Ki a jobb ellenfél, Gyurcsány Ferenc vagy Magyar Péter? – Orbán Viktor újságíróknak válaszolt Kötcsén

Orbán Viktor – tőle szokatlanul – újságírók kérdéseire válaszolt a kötcsei találkozó előtt. Azt mondta, Lázár János a leghatékonyabb miniszter a kormányban, az állami egészségügyben pedig még van feladat, de ő is kezelteti magát ott. Szerinte Magyarországnak nem az a baja, hogy nincs uniós pénz, hanem az, hogy nem tudjuk elég gyorsan elkölteni. A gazdaság szerinte jó állapotban van, de új gazdaságpolitikára van szükség. Megkérdezték Orbán Viktort arról is, etikusnak tartja-e, hogy az állam a vejétől vásárol irodaházakat, de erre nem adott egyértelmű választ.
3:30
HíradóMegszólaltak a szülők Iványi Gáborék iskoláinak bezárásáról: az ajánlott intézmények többsége nem fogadja őket
2024. augusztus 28. 19:54

Megszólaltak a szülők Iványi Gáborék iskoláinak bezárásáról: az ajánlott intézmények többsége nem fogadja őket

Bezáratja Iványi Gáborék iskoláit a fővárosi kormányhivatal a tanévkezdés előtt néhány nappal – az adótartozásaikra hivatkoznak. A főként sajátos nevelési igényű gyerekek szülei kétségbe vannak esve, mert a kormányhivatal sokszor több száz kilométerre lévő intézményeket ajánl nekik, vagy olyanokat, ahol nem fogadják őket. Az iskolákat fenntartó Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azonnali jogvédelmet és soron kívüli eljárást kér a határozat végrehajtása ellen.
2:47
HíradóLezárták a strand kapuját az ötcsillagos balatoni luxusszállodánál
2024. augusztus 27. 19:57

Lezárták a strand kapuját az ötcsillagos balatoni luxusszállodánál

A közpénzmilliárdokkal támogatott Balaton-parti luxushotelt bár kerítéssel vették körbe, hivatalosan bárki bemehetett a hozzá tartozó vízpartra. A strandbejáratot azonban most nem csak szimplán bezárták de leszegecselték és egy biciklilakatot is tettek rá. Erről Hadházy Ákos írt először a közösségi oldalára. Az ötcsillagos nyaralókomplexum vezetője azt közölte a Híradóval, hogy bárki bemehet a partszakaszra, csak a főbejáraton keresztül. 
3:30
Híradó„Napok óta rosszat álmodok azóta” – lesifotókat és lopott fényképeket töltöttek fel egy külföldi szexoldalra, a felhasználók a nők megkínzásáról fantáziálnak
2024. augusztus 24. 19:31

„Napok óta rosszat álmodok azóta” – lesifotókat és lopott fényképeket töltöttek fel egy külföldi szexoldalra, a felhasználók a nők megkínzásáról fantáziálnak

Több olyan magyar nő is nyilatkozott a Híradónak, akik szereplői annak a botránynak, ami egy külföldi szexoldal miatt robbant ki. Több tucat civil képét töltötték fel ide. A fotókat az utcán készítették vagy a közösségi médiából lopták le. A fotók alatt a felhasználók arról írnak, hogyan kegyetlenkednének a lányokkal és hogyan vadásznák le őket. A rendőrséghez 4 nap alatt 9 bejelentés is érkezett az ügyben. Nyomozást indítottak. 
2:45
HíradóNem látták el a nőt, akit bőrrákkal diagnosztizáltak, a kórház szerint ő utasított vissza egy vizsgálatot
2024. augusztus 23. 19:44

Nem látták el a nőt, akit bőrrákkal diagnosztizáltak, a kórház szerint ő utasított vissza egy vizsgálatot

Bőrrákot diagnosztizáltak nála, ezért orvosa tanácsára az Egészségvonalon keresztül azonnal sebészeti időpontot foglalt egy nő Budapesten. A főváros másik végébe, a Kútvölgyi rendelőintézetbe kapott időpontot. Ott azonban nem látták el, állítása szerint azért, mert lakcíme alapján nem oda tartozik. A kórház azt közölte az RTL Híradóval, hogy szerintük a nő visszautasította a felajánlott vizsgálatot.
3:05
HíradóMagyar Péter felelőtlennek tartja kormányt, amiért presztízskérdést csináltak a tűzijátékból
2024. augusztus 21. 19:23

Magyar Péter felelőtlennek tartja kormányt, amiért presztízskérdést csináltak a tűzijátékból

Egy órás csúszással lőtték fel az augusztus 20-ai tűzijáték első rakétáit kedden. Már jó ideje villámlott és esett az eső, amikor az utolsó percekben úgy döntött az ünnepségért felelős operatív törzs, hogy később kezdődik majd a műsor. Sokan ezután inkább hazamentek, de a kormány szerint így is több százezren nézték a milliárdokba kerülő tűzijátékot. Magyar Péter szerint felelőtlen, ahogy az operatív törzs és a kormány eljárt, úgy gondolja, presztízskérdést csináltak a tűzijátékból.
2:44
Híradó„Nagyon durva” a Jahn Ferenc Kórház üzemi konyháján készült kép az élelmiszeripari mérnök szerint
2024. augusztus 17. 20:06

„Nagyon durva” a Jahn Ferenc Kórház üzemi konyháján készült kép az élelmiszeripari mérnök szerint

Nem találta a szavakat egy szakember, amikor megmutattuk neki azokat a fotókat, amiket a Jahn Ferenc Kórház üzemi konyhájában készített Magyar Péter és Kulja András. Szerinte a plafonról és a szellőzőből lógó penészes, zsíros foltok akár emésztőrendszeri és légzőszervi problémákat is okozhatnak. A Tisza Párt politikusai azért kezdték el járni a kórházakat, hogy megmérjék a kórtermekben és a műtőkben a hőmérsékletet a kánikulában, és egyre több hiányosságot találnak.
3:36
HíradóA Belügyminisztériumban és a Kórházi Főigazgatóságon hőmérőzött Magyar Péter, jobb idő volt, mint a kórházakban
2024. augusztus 16. 20:09

A Belügyminisztériumban és a Kórházi Főigazgatóságon hőmérőzött Magyar Péter, jobb idő volt, mint a kórházakban

Kórházak után a Belügyminisztérium és a Kórházi Főigazgatóság épületében mérte meg a hőmérsékletet Magyar Péter. Az uniós képviselőt a tárca épületébe nem engedték be, ahogy a főigazgatóságra se, oda azonban besurrant. A két épületben egyébként 25-26 fok van. Az elmúlt hetekben több kórházban 35 foknál is melegebbet mértek, miután sok helyen nincs vagy nem működik klíma, ezért sok helyen műtétek is elmaradnak.
3:04
HíradóFolytatta a kórházjárást Magyar Péter, volt, ahol még a főbejáratot is leláncolták az őt elkísérő stábunk előtt
2024. augusztus 15. 20:03

Folytatta a kórházjárást Magyar Péter, volt, ahol még a főbejáratot is leláncolták az őt elkísérő stábunk előtt

Zsírral és penésszel szennyezett plafont találtak a Jahn Ferenc kórházi üzemi konyhájában Magyar Péterék. A Tisza párt két politikusa folytatta a kórházi hőmérős akcióját. Olyan osztályon is jártak, ami bár frissen volt felújítva, klímát nem építettek bele, így 30 fokosnál is melegebb kórtermekben vannak a pszichiátriai betegek. A Péterfy Sándor utcai Kórház ma közleményt adott ki, szerintük Magyar Péter nem mond igazat a náluk tett hőmérős látogatásáról.
3:14
Híradó„Még nincs megállapodás” – írja az MNB, miután kiderült, hogy magánszemélyek bankszámláikról is kért adatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal
2024. augusztus 12. 20:04

„Még nincs megállapodás” – írja az MNB, miután kiderült, hogy magánszemélyek bankszámláikról is kért adatot a Szuverenitásvédelmi Hivatal

Az Átlátszó szerint magánszemélyek bankszámláiról is kimutatásokat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Magyar Nemzeti Banktól. Több állami szervezetet is megkerestek, hogy működjenek velük együtt.  A Transparency International Magyarország szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal eltéveszti a szerepét és olyan feladatokra kéri az állami szerveket, amelyekre a törvény nem ad lehetőséget.
2:51
Híradó„Rászállt a média", ezért nem kér bocsánatot a gyereket felrúgó karateedző
2024. augusztus 5. 19:38

„Rászállt a média", ezért nem kér bocsánatot a gyereket felrúgó karateedző

Hiába ígérte, mégsem kért még személyesen bocsánatot a karateedző attól a 7 éves kisfiútól, akit a szolnoki kalandparkban rúgott fel még július közepén. Néhány napja sms-t küldött a családnak, hogy rászállt a média, ezért nem tudott még elmenni hozzájuk. Erről a Blikk írt először. Az anyuka ma azt mondta a híradónak, hogy az edző ma már telefonon is kereste őket, de nem fogadta a hívást. Gellér Balázs ügyvéd szerint a bocsánatkérés enyhítő körülménynek számíthat az eljárás során. Ha viszont más miatt hívta a családot, abból akár gondja is lehet az edzőnek. 
2:14
HíradóTarr Béla filmje újra a mozikban: „Ami a nagy dolog benne, hogy ennyi idő után”
2024. augusztus 4. 20:04

Tarr Béla filmje újra a mozikban: „Ami a nagy dolog benne, hogy ennyi idő után”

A rendező azt mondta az RTL Híradónak, nem lepi meg, hogy a magyar állam helyett amerikaiak, amerikai pénzből digitalizálták műveit. Fél évig győzködték, amíg beadta a derekát, de műtétje miatt nem tud kimenni Angliába, ahol a héten mutatták be a Werckmeister harmóniák felújított változatát. Hogy miért pont ezzel kezdik az újravetítéseket, arról is beszélt Tarr Béla.
2:19
HíradóTitkolják a kínai gigahitel részleteit
2024. július 28. 19:59

Titkolják a kínai gigahitel részleteit

Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot, ennél jobbat már nem fogunk kapni – így értékelte a májusban Budapesten a kínai elnökkel megkötött gazdasági megállapodást Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint hatalmas lehetőség, hogy Kína részt vesz Magyarország modernizálásában. Feledy Botond külpolitikai szakértő szerint a kormány nem törődik azzal, hogy kiegyensúlyozza a kínai befektetéseket, az áprilisban felvett 1 milliárd eurós kínai hitel pedig tovább erősíti a Kínától való függést. 
2:23
VideóBakondi György: Nagyobb volna a biztonsági kockázat, ha több ezer embert, mert autóval vitt valakit, börtönben tartanánk
2024. július 25. 14:15

Bakondi György: Nagyobb volna a biztonsági kockázat, ha több ezer embert, mert autóval vitt valakit, börtönben tartanánk

Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadóját Tusnádfürdőn kérdezte az RTL Híradó stábja. Arra voltak kíváncsiak, hogy mit gondol arról, hogy a kormány elengedett több mint 2 ezer embercsempészt. „Sokkal nagyobb volna a biztonsági kockázat, ha több ezer embert, mondjuk azért, mert autóval vitt valakit, börtönben tartanánk hosszú ideig, ezáltal börtönzsúfoltságot idéznénk elő” – mondta az RTL-nek Bakondi. Azt is mondta, hogy akik súlyosabb cselekményeket követtek el, például megpróbáltak elgázolni valakit, vagy fegyvert használtak, azokat nem fogják szabadon engedni. Bakondi az interjúból viszonylag hamar próbált szabadulni, azonban menet közben még válaszolt. Később aztán arra kérdésre, hogy miért döntött úgy a migráció ellen küzdő kormány, hogy pont az embercsempészeket engedik szabadon, Bakondi György érdemben már nem válaszolt. „Mondom, hogy elég volt. Nem világos?” – közölte, majd elsétált a kérdés elől. 
1:18
VideóKásler Miklós a kórházi klímakáoszról: 30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket
2024. július 25. 13:20

Kásler Miklós a kórházi klímakáoszról: 30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket

Kásler Miklós mások mellett Szili Katalinnal adott elő a 33. Tusványos rendezvényén a romániai Tusnádfürdőn. Az ide igyekvő Kásler Miklóst az RTL Híradó kérdezte arról, hogy a nagy hőségben sorra álltak le a klímák a kórházakban, emiatt volt, hogy műtéteket kellett elhalasztani. Kásler Miklós szerint az, hogy egy műtőben meleg van, még nem jelenti azt, hogy ott ne lehessen dolgozni. „Harminc évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket. Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet” – mondta erről. A teljes interjút a fenti videóra kattintva nézheti meg.
3:19
HíradóA karateedző volt barátnője monoklis fotóval bizonyítja, hogy verte őt volt párja
2024. július 21. 19:35

A karateedző volt barátnője monoklis fotóval bizonyítja, hogy verte őt volt párja

A volt barátnő szerint hazudott a karateedző, amikor azt állította a szombati Híradóban, hogy nem verte. A nő egy fotót is mutatott, amin a szeme körüli monoklival ül a férfi mellett. A szolnoki Kalandparkban bántalmazott gyerek anyukája pedig nem tud arról, hogy az edző a tenyerén hordozta volna kisfiát azután, hogy felrúgta. Az anyuka arról is beszélt az RTL Híradónak, hogy a gyerekben mély nyomott hagyott az eset, ezért pszichológus segítségét kérik.
3:13
HíradóA gyereket felrúgó edző volt tanítványa és barátnője állítja, elszigetelte a családjától és rendszeresen verte a férfi
2024. július 19. 19:37

A gyereket felrúgó edző volt tanítványa és barátnője állítja, elszigetelte a családjától és rendszeresen verte a férfi

Országos felháborodást váltott ki a felvétel arról, hogy egy fekete pólós férfi félrehúz a többi gyerektől egy kisfiút, majd kirúgja a lábát a szolnoki kalandparkban. Exkluzív interjút adott a Híradónak egy nő, aki nem csak tanítványa, de barátnője is volt a karateedzőnek. A nő azt állítja, hogy a férfi rendszeresen verte és szándékosan próbálta elszigetelni a családjától.
5:25
Híradó„Ököllel verte telibe a fejemet” – súlyos testi-lelki bántalmazásról beszélt a karateedző volt barátnője
2024. július 19. 14:46

„Ököllel verte telibe a fejemet” – súlyos testi-lelki bántalmazásról beszélt a karateedző volt barátnője

Az RTL Híradónak nyilatkozott A. Tibor volt barátnője és egykori tanítványa, aki 19 éves volt, amikor a nála 21 évvel idősebb férfi párkapcsolatba kezdett vele. Azt mondta, a jászberényi karateedző eleinte „csak” lelkileg bántalmazta: kimosta az agyát, elidegenítette családjától, kontrollálta az öltözködését. Később pedig fizikailag is bántotta, ütötte-rúgta őt, miután a fejébe vette, hogy a lány megcsalja. Az RTL Híradónak a volt barátnő részletesen leírta, hogyan terrorizálta őt a nála 30 kilóval nehezebb férfi, és hogyan reagált A. Tibor, amikor ki akart szállni a kapcsolatból.
2:42
HíradóMásfél liter vizet a fejére öntött és fölrángatta, hogy mi vagy te, lány? – nem hagyta annyiban a történteket a kalandparkban gyereket felrúgó edző
2024. július 18. 18:57

Másfél liter vizet a fejére öntött és fölrángatta, hogy mi vagy te, lány? – nem hagyta annyiban a történteket a kalandparkban gyereket felrúgó edző

Tóthné Nagy Judit az RTL Híradónak beszélt először nyilvánosság előtt arról, mit érzett, amikor meglátta a Szolnoki Kalandparkban készült felvételt arról, ahogyan a karateedző felrúgja kisfiát. Az anyuka arról is beszélt, mióta kiderült a bántalmazás, több tucatnyian keresték meg azzal, hogy őket vagy a gyereküket is bántotta az edző. Az édesanya azt is szeretné, ha a bántalmazó személyesen kérne tőlük elnézést, mert a kisfiú még mindig azt hiszi, hogy megérdemelte, amit kapott. 
9:03
Videó„Azt hittem, ott csuklok össze, mert én erről semmit nem tudtam” – megszólalt a kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja
2024. július 18. 13:11

„Azt hittem, ott csuklok össze, mert én erről semmit nem tudtam” – megszólalt a kalandparkban felrúgott kisfiú édesanyja

A kisfiú először semmit nem mondott neki a bántalmazásról, és bár a karateedzővel találkozott az eset után, ő sem vallott színt az anyukának arról, hogy mit tett a kisfiúval, mindössze annyit mondott, hogy „volt egy kis összeröffenésük, de rendezték”. Az internetre kikerült felvételből tudta meg a nő, hogy mi történt a szolnoki kalandparkban. Rosszul lett attól, amit látott, és azt szeretné, ha a férfi a szeme láttára kérne bocsánatot a gyerekétől, aki máig magát hibáztatja azért, amiért az edzője felrúgta. 
2:52
HíradóA halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem
2024. július 16. 20:09

A halott csecsemőjét a kórház sötét, szappan nélküli vécéjében megszülő nő szerint nem mond igazat a Semmelweis Egyetem

Cáfolja a Semmelweis Egyetem állításait az a pár, akiknek néhány napja a kórház világítás nélküli vécéjében született meg a halott magzata. Szerintük az intézmény az üggyel kapcsolatos közleményében többször valótlanságot állított. Például rosszul adták meg a magzat születésének idejét, és így abban is tévedhettek, mikor érkezett a segítség.
3:49
HíradóBorzalom a kórházban: egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát Renáta
2024. július 15. 19:40

Borzalom a kórházban: egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát Renáta

Állítása szerint egy világítás és szappan nélküli mosdóban szülte meg halott magzatát egy nő a Semmelweis Egyetem női klinikáján. A 20. héten derült ki, hogy a magzatnak nincs szívhangja, ezért orvosi segítséggel mielőbb világra kell hoznia. A család azt állítja, hogy hiába kértek segítséget a nővértől, nem kaptak. A kórház ezt tagadja, szerintük 5 percen belül érkezett a segítség.
2:23
HíradóKarácsony Gergely vezet több száz szavazattal – pénteken lehet eredmény
2024. július 10. 20:28

Karácsony Gergely vezet több száz szavazattal – pénteken lehet eredmény

Csaknem 70 szavazatot könyveltek rosszul egyetlen szavazókörben, a voksok Karácsony Gergely helyett Vitézy Dávidhoz kerültek. Második napja tart a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámolása, pénteken lehet eredménye a munkának az Alkotmánybíróság döntése után. A Híradó több forrásból úgy értesült: továbbra is a jelenlegi főpolgármester vezet, de az eddigi 41 helyett már csaknem 300 szavazattal.
2:37
HíradóMegkezdődött a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámolása
2024. július 9. 20:05

Megkezdődött a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámolása

Elkezdték újraszámolni a főpolgármester-választáson leadott szavazatokat. Az Alkotmánybírósági döntés következtében három nap alatt csaknem 800 ezer voksot kell ellenőrizni, ma nyolc kerülettel kezdtek. Karácsony Gergely szerint nem valósult meg minden olyan felvétel, amivel ki lehet zárni a választási csalást. Kihívója, Vitézy Dávid tegnap a közösségi oldalán ennek éppen az ellenkezőjéről posztolt.
2:49
HíradóPéntekre dőlhet el, ki a főpolgármester
2024. július 8. 20:01

Péntekre dőlhet el, ki a főpolgármester

Döntött a Kúria, újraszámolják a főpolgármester-választáson leadott mintegy 800 ezer érvényes szavazatot. Hogy Karácsony Gergely vagy Vitézy Dávid lehet-e októbertől Budapest vezetője, a tervek szerint péntekre dőlhet el. A számlálást holnap kezdik, kerületenként, 23 helyszínen. Júniusban már újraszámolták az érvénytelen szavazatokat, akkor a mostani főpolgármester végül mindössze 41 vokssal nyert. Karácsony Gergely ma arról beszélt, hogy választási csalásra tett kísérletként fogja értékelni, ha bizonyos garanciák nem teljesülnek. Vitézy Dávid úgy reagált: ilyen szoros eredménynél az újraszámolás természetes.
2:27
Híradó„Lássa, hogy a felnőttekben is lehet bízni” – több tucat szelíd motoros kereste fel a 9 éves Emmát, akit kegyetlen tanára vegzált hónapokon át
2024. július 6. 19:37

„Lássa, hogy a felnőttekben is lehet bízni” – több tucat szelíd motoros kereste fel a 9 éves Emmát, akit kegyetlen tanára vegzált hónapokon át

Motorosok látogatták meg azt a 9 éves Fejér megyei kislányt, akit hónapokon keresztül szavakkal bántalmazott a tanára. Az RTL Híradó riportja után döntöttek úgy, hogy ezzel mutatják meg neki: vannak jó emberek a világon, és lehet bízni a felnőttekben. A bántalmazó tanárt elbocsátották, de az oktatásért is felelős Belügyminisztérium továbbra sem válaszol arra a kérdésünkre, hogy az iskola igazgatójának és az illetékes tankerület vezetőjének felelősségét vizsgálják-e.
3:00
HíradóTönkrement tévé, kazán, akadozó munka: Ócsán szinte mindennaposak az áramszünetek
2024. június 29. 20:01

Tönkrement tévé, kazán, akadozó munka: Ócsán szinte mindennaposak az áramszünetek

Több mint egy éve szinte mindennaposak Ócsán az áramszünetek. Több helybeli arról panaszkodott a Híradónak, hogy ennek az otthoni műszaki cikkek látják a kárát. A leköszönő polgármester a közösségi oldalán posztolt arról márciusban, hogy a fák ágai és egy helyi vállalkozás hibás vezetékrendszere okozza a hibát. Ezt az áramszolgáltató is megerősítette. A probléma azonban nem szűnt meg.
2:40
HíradóNyomoznak a tanára által terrorizált kislány ügyében
2024. június 27. 19:42

Nyomoznak a tanára által terrorizált kislány ügyében

Nyomoz a rendőrség a kilenc éves diákját rendszeresen megalázó Fejér megyei tanár ügyében. Tanúként hallgatták ki tegnap a lány anyukáját. Időközben az oktatási jogok biztosa segített új iskolát találni a gyereknek, mert a Dunaújvárosi Tankerületi Központ nem reagált a szülők segítségkérésére. Két tanárszakszervezet és a Nemzeti Pedagógus Kar szerint vizsgálni kellene a tankerület vezetőjének felelősségét is.
2:43
HíradóKirúgták a hangfelvétellel lebuktatott pedagógust, de az anyuka felháborodott a tankerület közleményén
2024. június 26. 18:47

Kirúgták a hangfelvétellel lebuktatott pedagógust, de az anyuka felháborodott a tankerület közleményén

Bár kirúgták a 9 éves gyereket verbálisan bántalmazó pedagógust, a család felháborodott a tankerület közleményén. Az ugyanis azt írta, hogy korábban lépett volna, ha megkapja az esetről készült felvételeket. A szülők több levelet is a híradó rendelkezésére bocsátottak, melyben azt írták a Dunaújvárosi Tankerületi Központnak, hogy ha szükségük van ezekre, elküldik. De senki nem válaszolt nekik.