Híradó

Hiába az egészségügyi szakdolgozók béremelése, van, aki még kevesebb pénzt visz haza, mint eddig

Major EszterMajor Eszter

2023. július 31. 19:03

Hiába kapnak emelt bért júliustól az egészségügyi szakdolgozók, van, aki mégis kevesebb pénzt visz haza. A veszprémi kórház egyik dolgozója arról posztolt: a kórház júliustól megszüntette a korábban neki járó illetménykiegészítést, emiatt augusztusban már 60 ezer forinttal kevesebbet kap a korábbihoz képest. A szakszervezetek szerint ez jogszabályellenes, és nem egyedi esetről van szó. 

Hosszú hónapokon keresztül téma volt az egészségügyi szakdolgozók béremelése. A kormány végül úgy döntött: júliustól 18 százalékkal emelik az alapbérüket, köztük az ápolókét, aszisztensekét, mentősökét.

Az emelés az augusztusban megkapott fizetésben látszik majd először. Ám nem mindenki örül: a veszprémi kórház egyik dolgozója közösségi oldalán osztotta meg a munkaszerződésének módosítását.

Ebből kiderül, hogy az alapbére valóban nő, bruttó 296 ezer forintról 377 ezer forintra, ugyanakkor a korábban járó illetménykiegészítést megvonják tőle. 

Így valójában 60 ezer forinttal kevesebbet kap kézhez.

A Híradó kereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, hogy megtudjuk: mi az oka az illetménykiegészítés megvonásának, és más dolgozót is érint-e, de nem válaszoltak.

Nem egyedi eset

Az érdekképviseletek szerint nem egyedi esetről van szó, a szakdolgozói kamaránál több hasonló esetről hallottak már. Az illetménykiegészítésről az Országos Kórházi Főigazgatóság jóváhagyásával a kórházak maguk dönthetnek.

Ezáltal a kormányzati szándék, hogy a kollégáknak 18 százalékkal emelkedjen a jövedelme az alapilletmény besorolás következtében, nem fog beteljesülni. 

Hiszen ha a munkáltatói részt lecsökkentik, akkor a kettő ki fogja egyenlíteni egymást, és előfodulhat még az is, hogy kevesebb lesz összjövedelme” – részletezte Balogh Zoltán, a szakdolgozói kamera elnöke. 

A Független Egészségügyi Szervezetnél is hallottak a veszprémihez hasonló esetekről, szerintük ez jogszabályellenes és újabb felmondásokhoz vezethet.

A Magyar Szakdolgozói Kamara a minisztériumhoz fordul az esetek kivizsgálásért. Az illetményelvonások ügyében írtunk a Belügyminisztériumnak és az Országos Kórházi Főigazgatóságnak is, de nem válaszoltak.

#Híradó#Videó#Belföld#egészségügy#egészségügyi szakdolgozók#béremelés#fizetésemelés#illetmény#top hírek

Címlapról ajánljuk