Híradó

„A magyar egyházi vezetők már nem tehetnek úgy, mintha szexuális kérdések nem léteznének az egyházon belül”

rtl.hurtl.hu

2023. július 26. 18:11

Kirekesztés helyett empátiával kellett volna Hodász András volt katolikus pap esetére reagálnia a katolikus vezetőknek Kamarás István egyházszociológus szerint. Hodász András volt pap néhány hete nyilvánosan vállalta, hogy meleg. A Szemlélek elnevezésű keresztény portál lapigazgatója szerint a magyar egyházi vezetők ezután nem tehetnek úgy, mintha szexuális kérdések nem léteznének az egyházon belül.

Hodász Andrást tavaly szeptemberben a saját kérésére mentették fel a papi hivatás alól. Akkor azt mondta, kiégett, és depressziós. 5 hónap múlva pedig azt, hogy kamaszkorában szexuálisan molesztálta egy pap.

Arról, hogy meleg, másfél héttel ezelőtt írt saját közösségi oldalán. Bár a témáról korábban is nyíltan beszélt, nyíltan támogatva az azonos neműek házasságát.

A melegek, mint ahogyan mindenki más, ők emberek, ezek történetek, szerelmek, kapcsolódások.

A Szemlélek elnevezésű keresztény portál lapigazgatója szerint Hodász Andrást sokan ismerik, de története egyáltalán nem egyedi az egyházon belül.

„Tömegével derültek ki az egyházon belül, az egyházi vezetők körében, a klérus körében elkövetett különböző visszaélések, tudjuk, hogy András is ilyen visszaélés áldozata lett” – mondta Gégény István.

Szerinte 

a magyar katolikus hívők, és a társadalom ki van éhezve már egy őszintébb, empatikusabb, és közvetlenebb egyházi beszédre, kényes témákban is. 

Úgy látja, a pápa legutóbbi látogatása is ezt bizonyította, amikor szabadon kérdezhettek tőle a hívek.

„Felkínálták a lehetőséget hogy bármit lehet kérdezni azoktól a klerikusoktól, akik leültek hogy a válaszokat adják és számukra megdöbbentő volt, de szerintem szinte természetes, hogy a kérdések 80 százaléka a szexualitáshoz kapcsolódott.

Kamarás István vallásszociológus szerint nem véletlenül. Ferenc pápa ősszel egy egészen különleges szinódusra, azaz vezetői összejövetelre készül.

„Nemcsak püspökök vesznek részt, hanem nők is, és nemcsak szerzetesnők, hanem világiak is. Bárki már most javasolhat, hozzászólhat a zsinathoz, felvethet kényes kérdéseket” – ismertette Kamarás István.

A szinóduson a magyar egyházi vezetők is részt vesznek majd.

Hodász András az Esztergom Budapesti Főegyházmegye papja volt. Az egyházmegye tévés referense, Török Csaba telefonon azt mondta, hogy nem kíván megszólalni a témában.

#Híradó#Videó#Belföld#Hodász András#szex#kamarás istván#egyház#katolikus pap

Címlapról ajánljuk