Híradó

Lehet, hogy a Budapest bérletet a jövőben nem fogadják el a MÁV, a Volán és a HÉV járatain

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2023. július 1. 19:16

Lehet, hogy nem lesznek érvényesek a Budapest bérletek a MÁV, a Volán és a HÉV járatain a város határán belül, ha a kormány lehetetlen helyzetbe hozza a fővárost – ezt Karácsony Gergely főpolgármester mondta az RTL Híradónak. Egy fideszes módosító javaslat szerint ugyanis meg lehetne vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat, annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak. Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány így állna bosszút a Pénzügyminisztérium ellen indított perért, amit a szolidaritási adó miatt indított a főváros.

A csepeli ugyan csak a főváros határain belül jár, 2016 vége óta mégis az állami MÁV-hoz tartozik a HÉV-ek üzemeltetése. Ehhez hasonlóan állami cég intézi a fővárosban közlekedő Volánbuszok és elővárosi vonatok működtetését – de a számlát csak részben fizeti a kormány. A főváros minden hónapban 548 millió forinttal járul hozzá az agglomerációs közösségi közlekedéséhez. Ennek azonban vége lehet.

A főpolgármester június elején jelentette be, hogy beperelik a Pénzügyminisztériumot a szolidaritási adó miatt. A fővárosnak ugyanis idén 25 milliárddal kellene többet befizetnie a költségvetésbe, mint amennyit kap, ami szerintük alaptörvényellenes. Ráadásul az adó összege jövőre az idei 58 milliárdról 75 milliárdra nőhet. 

Egy friss fideszes törvényjavaslat szerint meg lehetne vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat - annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak.

A főpolgármester a Híradónak azt mondta, ha nem kapják meg a pénzüket az államtól, akkor felfüggesztik a Budapesten működő állami cégek működési támogatását. Vagyis elképzelhető, hogy a Budapest bérletet a jövőben nem fogadják el a MÁV, a Volán és a HÉV járatain.

#Híradó#Videó#Belföld#országbérlet#karácsony gergely#rtl

Címlapról ajánljuk