Híradó

„Lehet, hogy mire innen elvinnének Veszprémbe, útközben meghalok, ki felel érte?” – Civilek tiltakoztak Ajkán a sürgősségi osztály bezárása ellen

Daróczi DóraDaróczi Dóra

2023. március 15. 18:52

Semmire sem alkalmas a bezárt ajkai sürgősségi osztály helyett működő betegfogadóhely – állítja a Magyar Orvosi Kamara. Szerintük ott ugyanis csak annyi műszernek kell lennie, mint egy mentős esetkocsiban. Arra számítanak, hogy máshol is megszűnhet a sürgősségi betegellátás. Március 15-én civilek tiltakoztak az ajkai sürgősségi osztály bezárása ellen, a főorvos sírva beszélt arról, hogy továbbra is minden beteget ellátnak.

Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! – skandálta az ajkai Magyar Imre Kórház előtt tiltakozó tömeg.

Március eleje óta az intézményben megszűnt a sürgősségi osztály. A Nemzeti Népegészségügyi Központ indoklása szerint ugyanis a folyamatos betegellátás hiánya akár életveszélyes helyzetet is okozhat. A környékbeliek felháborodtak a nemrég felújított osztály bezárásán, ezért hirdettek délelőttre tiltakozást.

Én is bármikor idekerülhetek. És lehet, hogy mire innen elvinnének Veszprémbe, útközben meghalok, ki felel érte?

– panaszkodott Szabó Jánosné.

A demonstráción az osztály főorvosa sírva beszélt a mostani állapotokról.

Mi, az osztályom összes dolgozója, az összes nővér és az összes orvos a megváltozott körülmények ellenére ugyanúgy felveszi mindennap a munkát, itt egyetlen beteg sem maradt ellátatlan az elmúlt két hétben.


A kórház főigazgatója a múlt héten arról beszélt, csak átalakult a sürgősségi betegellátás. Dr. Nagy Zoltán azt mondta, „adminisztrációs fejlesztés történt, miszerint a sürgősségi betegellátó osztály sürgősségi betegellátó hellyé alakult át, és ez az átalakulás, úgy látszik, hogy az emberekben azt az érzést keltette, ami téves, hogy megszűnt az ajkai kórházban a sürgősségi betegellátás. Ez nem így van.”

A Magyar Orvosi Kamara szerint viszont ezzel megszűnt a sürgősségi ellátás Ajkán. Közösségi oldalukon részletezték, hogy egy betegfogadóhelyen milyen felszerelések vannak.

Ez a felszerelés egy OMSZ-esetkocsi eszköztárának felel meg. A betegfogadóhely minimum feltételei között nem szerepel számítógép sem, csak egy telefon 

– írták.

A kamara szerint a mentőknek „meg sem szabadna állniuk itt”, ők azonban továbbra is ide érkeznek, ugyanis nekik a legközelebbi helyen kell átadniuk a betegeket ellátásra. A kamara szerint Ajka után máshol is megszűnhet a sürgősségi betegellátás. Kerestük a kormányt, mit tennének ez ellen, de adásunkig nem reagáltak.

 

#Híradó#Videó#adásrészletek#top hírek#Belföld#sürgősségi osztály#ajka#tiltakozás#egészségügy