Híradó

Még influenza elleni oltóanyagot is szállított Schadl Völnernek, pedig az államtitkár nem lett volna jogosult rá

Szondi VandaSzondi Vanda

2023. február 7. 17:05

Félt, hogy nem jut neki, ezért Schadl György segítségét kérte influenza elleni védőoltáshoz Völner Pál – ez derült ki a végrehajtói kar elnöke ellen folyó korrupciós ügy nyomozati hanganyagából, amely az RTL birtokába jutott. Az államtitkár 2021-ben a csak 3 év alatti gyerekeknek vagy szervátültetteknek járó négykomponensű oltást akarta, ráadásul tíz adagot. A felvételek szerint néhány napon belül már be is oltották.

Maga Orbán Viktor népszerűsítette az influenza elleni oltást 2020-ban. Az állam akkor felvásárolta és ingyen biztosította a vakcinát mindenkinek. Kétféle oltóanyag volt: három komponensűt bárki kaphatott, a több vírustörzs ellen védő és kevesebb mellékhatást okozó négy komponensűből azonban jóval kevesebb adagot rendelt a kormány. Ezért több háziorvosi rendelőben is heteket vártak az ilyen vakcinára. Ezt ugyanis nem kaphatta meg akárki.

Ez a 3 éven aluli gyermekek részére áll rendelkezésre – közölte Müller Cecília 2020 októberében.

Rajtuk kívül a várandósok, az autoimmunbetegek és a szervátültetetteknek írhatta fel az orvos a négykomponensű vakcinát. Ilyet akart azonban Völner Pál is egy évvel később. A Schadl-ügy nyomozati hanganyaga szerint az államtitkár nem bízott az állami rendszerben és 2021. október 26-án azért hívta fel a végrehajtói kamara elnökét, hogy ilyen oltóanyagot szerezzen neki, ráadásul nem is egy adagot.

Völner: Mondtad, hogy van ilyen egészségügyi kapcsolatod.
Schadl: Igen.
V: Ilyen 4 komponensű vakcinát, egy tíz adagot lehetne vásárolni ott? Vagy olyan ott nincs? tudod, ez az influenza.
S: Szerintem nincs, de biztosan tudnak szerezni.
V: Jó, jó. Influenzára mert állítólag nem lehet kapni. Mondtam egy dokinak, hogy megkérdezem, mondta hogy akkor.
S: Megkérdezem és visszacsörgök még délután.

Az nem derül ki, hogy még aznap visszahívta-e Schadl György Völner Pált, ahogyan az sem, hogy az államtitkár fizetett-e az oltóanyagért. Annyi azonban biztos, hogy néhány nappal később beoltották a kért vakcinával.

V: Figyelj csak, köszönöm szépen a csomagot! Tegnap már meg is szúrtak, úgyhogy túl vagyok rajta.
S: Na jól, van, jól van.

Kerestük a Nemzeti Népegészségügyi Központot, hogy megtudjuk 2021-ben pontosan kinek járt a négykomponensű oltás és hogyan juthatott hozzá az, aki nem volt jogosult rá, de nem válaszoltak.

#Híradó#Videó#politika#schadl györgy#rtl#védőoltás#influenza#völner pál#Belföld

Címlapról ajánljuk