Híradó

Ráfizetnek a távhőcégek a spórolásra, pedig a kormány is elvárja tőlük

Balogh ZoltánBalogh ZoltánBorsodi ZoltánBorsodi ZoltánBialkó AnnaBialkó Anna

2023. január 15. 18:54

Tervezni sem tudnak így.

A szegedi mellett a miskolci távhőcégnek is kötbért kell fizetni az MVM részére, mert kevesebb gázt fogyasztott, mint amennyit előre megrendelt. Csakhogy a kormány épp energiamegtakarítást várna el az önkormányzatoktól.

Az Energiaügyi Minisztérium a héten közölte, hogy decemberben negyedével kevesebb gáz fogyott, mint egy évvel korábban, bár ebben benne van az állami intézmények és az önkormányzatok spórolása is. A távhőcégeket viszont annak ellenére büntetik a spórolás miatt, hogy a kormány a rezsitámogatás feltételéül szabta a spórolást.

Az el nem fogyasztott gázra korábban is szabtak ki kötbért, csakhogy az a teljes fűtési szezonra vonatkozott. Tavaly ősszel viszont havi elszámolást vezettek be. Szeged alpolgármestere, Kovács Tamás szerint így nem lehet tervezni: például ha februárban hideg idő lesz, akkor túlvételezésbe kerülnek majd, mert nem tudják felhasználni azt az energiát, amit decemberben megtakarítottak.

Az, hogy az MVM mennyi kötbért követel a miskolci önkormányzat távhőcégétől, a Híradó riportjából derül ki. Azt is megnézhetik, hogyan reagált a kormány.

#Híradó#Videó#Gazdaság#kötbér#mvm#szeged#miskolc#gázfogyasztás#távhő#dk#top hírek