Híradó

Nyakunkon a tridémia, egyszerre három vírus fenyeget

Daróczi DóraDaróczi Dóra

2022. december 14. 19:36

Magyarországra is elérhet a Nyugat-Európában már több helyen kialakult tridémia, vagyis az egyszerre három vírus okozta járvány. Erről beszélt Rusvai Miklós víruskutató az Inforádiónak. Híradónknak azt mondta, a koronavírus, az influenza és a főleg gyerekekre veszélyes RSV akár egyszerre okozhat járványt heteken belül, amit a karácsonyi családlátogatások is elősegíthetnek. A vírusok főleg a fiatalokat veszélyeztetik.

A koronavírus-járvány most mérsékeltnek mondható Magyarországon. A legfrisseb adatok szerint az elmúlt héten kevesebb mint 5200 új fertőzöttet regisztráltak, 43-an haltak bele a vírus szövődményeibe, 1124 embert kórházban ápolnak, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. A szennyvízben viszont országos átlagban tovább emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncertrációja. És nem csak koronavírus-fertőzöttből lehet több a következő hetekben.  Rusvai Miklós víruskutató szerint az influenza és a főleg gyerekekre veszélyes óriássejtes vírus, az RSV is járvánnyá alakulhat. Az egyszerre három vírus okozta járványra jött létre az új kifejezés, a tridémia.

A tridémia több országban is kialakult már, az Egyesült-Királyságban és Írországban, Franciaországban, Dániában – ott is alkották meg ezt a fogalmat. Most éppen Németország szenved tőle, tehát elképzelhető, hogy tolódik keletre, és Magyarországon is megjelenik majd a következő hetekben – magyarázza a víruskutató

Rusvai Miklós azt mondja, 

a karácsonyi családlátogatások még inkább kedveznek a járványok kialakulásának. Ezek főleg a fiatalokat érintik, hiszen az elmúlt években a járványügyi védekezés miatt ők sokféle vírussal nem találkoztak.

A Népegészségügyi Központ adatai szerint az akut légúti tünetekkel orvoshoz fordulók több mint fele, az influenza gyanús esetekben érintettek egymarmada 14 év alatti gyerek volt december elején. A Házi Gyermekorvosok Egyesülete ezért azt ajánlja a szülőknek, hogy amennyire lehet, védjék a gyerekeiket a különböző vírusoktól.

„Egyszerre várható az influenza tetőzése, az RSV tetőzése, és nem tudjuk még, hogy a Covidnak egy új variánsa jön-e. Tehát 3 vírustól is várható az, hogy januárban, viszonylag egyszerre fog sok megbetegedést okozni. 

Nagyon ajánlom minden szülőnek, hogy ami ellen van védekezés, az ellen legyenek védettek a gyerekek

– figyelmeztet Havasi Katalin, az egyesület elnöke.

Késmárky András háziorvos úgy látja, az emberek egyre elővigyázatosabbak. Az influenza elleni oltást is sokkal többen kérték nála, mint a korábbi években.

„Most először van az az elmúlt évekhez képest az, hogy utána kell rendelnünk, mert annyi az érdeklődő, és annyian veszik fel az oltóanyagot, hogy az a szokásos mennyiség, amit eddig rendeltünk, az kevésnek bizonyult” – mondta a Híradónak.

Az influenza elleni oltást érdemes minél előbb beadatni, ugyanis a védettség megszerzéséhez nagyjából két hét kell. Ingyenesen 1,3 millióan kérhetik a háziorvosi rendelőkben. December elejéig ennek a készletnek majdnem 40 százaléka fogyott el.

#Híradó#Videó#egészségügy#vírus#top hírek#influenza#covid#koronavírus#fertőzés#járvány