Híradó

Meghökkentően gyorsan döntött a kormányhivatal, mégis épülhet a földvári strand területén a kikötő, amit a bíróság korábban elkaszált

Zalavári NoémiZalavári Noémi

2022. november 16. 19:07

Mégis megépülhet az a 175 hajós kikötő a balatonföldvári strand területén, aminek az építési engedélyét szeptemberben hatályon kívül helyezte a bíróság. A Veszprém Megyei Kormányhivatal néhány napja azonban újra kiadta az engedélyt. Helyi civilek szerint újra veszélybe került a strand.

Elektromos hajóknak szánt kikötőt terveznek a balatonföldvári strand területére. Csakhogy Herényi Károly, a Mosolygó Balatonföldvárért Egyesület elnöke szerint az eredetileg elektromos hajóknak szánt kikötőből csupán 15 hely lett volna az elektromos hajóké, több mint száz pedig vitorlásoké. Az egyesület már korábban bíróságon támadta meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal erre kiadott építési engedélyét. Ezt a Pécsi Közigazgatási Bíróság hatályon kívül is helyezte szeptemberben.

Alig egy hete azonban Kormányhivatal arról értesítette az egyesületet, hogy új engedélyezési eljárást indítottak. Ami nem tartott sokáig.

Két nap alatt futtatták végig a saját rendszerükön. Egy 26 oldalas határozatban indokolják, hogy miért lehet ide kikötőt építeni és teljesen figyelmen kívül hagyták a bíróság azon megállapítását, amire a megsemmisítés alapult: hogy ez ellentétes a helyi építési szabályzattal, amit az önkormányzat önmaga fogadott el 2006-ban

– magyarázza Herényi Károly.

A kikötőről két éve publikált látványterven látszik, hogy a balatonföldvári Nyugati strandot a kikötő kettévágná. A civilek szerint ezzel strand megszűnne strandnak lenni, ami ellentétes a helyi építési szabályokkal.

A közvetlenül a strand mellett lévő üdülőház apartmanjainak tulajdonosai is tiltakoztak az építkezés ellen. Szerintük ugyanis több mint 10 ezer ember nyaralását lehetetleníti el a beruházás. Legalább 2 hektárnyi vízterületet vennének el így a strandolóktól.

Nem az a meglepő, hogy új engedély van, hanem az hogy milyen gyorsan rakták, tákolták össze. Az a meglepő, hogy az új határozat majdnem szóról-szóra megismétli az elsőben leírtakat. Azok összes hibájával egyetemben

– mondja Unicsovics György, az apartmantulajdonosok képviselője.

Kerestük a polgármestert, de nem akart nyilatkozni az ügyben. Az önkormányzat oldalán viszont  szeptemberben még arról írtak, hogy továbbra is támogatják az elektromoshajó-kikötő építését. A beruházó cég pedig azt közölte Híradónkkal, hogy ha megépül a kikötő, „a Helyi Építési Szabályzat alapján meghatározott strand területe és funkciója nem változik meg, mind a strand területe, mind a strand funkciója a továbbiakban is változatlanul és zavartalanul üzemeltethető és a fürdeni vágyok rendelkezésére tud állni”.

#Híradó#Videó#Belföld#politika#kikötő#balatonföldvár#top hírek