Híradó

Nem segít az árstop az infláción, csak még feljebb nyomja az összes többi termék árát

Molnár FruzsinaMolnár Fruzsina

2022. október 28. 18:58

Újabb termékek árát maximalizálná a kormány – erről Orbán Viktor beszélt az állami rádióban. Azt azonban nem közölte, mik kerülhetnek be az árstopos körbe. A hivatalos adatok szerint a kenyér és a sajt drágult leginkább az elmúlt egy évben. A Híradónak nyilatkozó vásárlók szívesen látnának több árstopos terméket, a kereskedőknek és a termelőknek azonban újabb terhet jelentene az intézkedés. A GKI vezérigazgatója szerint az árstop nem mérsékli, hanem éppen gyorsítja az inflációt.

Kék tábla figyelmeztet a február óta érvényes árstopokra az élelmiszerüzletek ajtajában. A kormány akkor döntött arról, hogy a tej, a liszt, a cukor, a napraforgóolaj, a csirke far-hát és mell, valamint a sertéscomb ára nem emelkedhet. Szeptemberben kiderült, hogy az év végéig maradnak a korlátozások. A miniszterelnök az állami rádióban ma az árstopos kör bővítését ígérte.

„Lesznek újabb termékek, amelynek az árát központilag, annak a maximumát meg akarjuk határozni” – közölte.

Az nem derült ki, mikre kerülhet ársapka. 

Tavaly óta a kenyér és a sajt ára nőtt leginkább, csaknem a duplájára. A vaj 87, a száraztészta majdnem 68, a tojás pedig több mint 56 százalékkal drágult egy év alatt a KSH adatai szerint. De ezeken kívül is minden drágább lett. A Híradónak nyilatkozó vásárlók ezért több élelmiszer árát is csökkentenék.

A kiskereskedők körében azonban kevésbé népszerű az árstop.

A vevőink még mindig nagyjából azt hiszik, hogy a kormány ötletét a kormány fizeti

– mondta Csomós János, egy békéscsabai élelmiszerbolt tulajdonosa. Pedig a maximált ár eddig is óriási költséget jelentett a vállalkozásának.

„Nálunk például még két alkalmazottat tudtam volna fizetni abból a pénzből, amit ki kellett fizetnünk árkülönbözetként a nagykereknek” – szemlélteti.

A GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója szerint az árstop bevezetésével az eddigi tapasztalatok szerint nem lassult, hanem inkább felpörgött az élelmiszer-infláció.

 De Molnár László az ársapkát nem csak ezért nem tartja jó megoldásnak.

Az ársapkás termékek esetében két dolog történik: egyrészt vagy hiány keletkezik, tehát hirtelen elfogynak a termékek, vagy rosszabb minőségű terméket lehet kapni ugyanazon az áron

– magyarázza.

A GKI vezérigazgatója azt mondja, a kereskedők a veszteségeket kénytelenek szétteríteni, vagyis az árstopos termékeken keletkező mínuszt a többi termék drágításával egyenlítik ki.

#Híradó#Videó#árstop#top hírek#Gazdaság#élelmiszerárak#infláció