Híradó

„Éhen halok, vagy megfagyok” – a magyarok sokkal borúlátóbbak a kormánynál a rezsiemelés miatt

Magyar ÉvaMagyar Éva

2022. augusztus 9. 19:13

A kormány szerint a háztartások 75 százalékát nem érinti a rezsicsökkentés szűkítése, viszont egy friss felmérés szerint jóval kevesebben ússzák meg a magasabb számlákat. A Napi.hu kérdésére mindössze a megkérdezettek 15 százaléka válaszolt úgy, hogy nem érintik a változások. A Jobbik szerint a kormány rosszul mérte fel a helyzetet, és a családok segítségre szorulnak.

Csikósné Divják Mária korábban szociális munkásként dolgozott, negyven év munkaviszony után 235 ezer forint a nyugdíja. Gázt nem használ, áramot viszont jóval többet a kormány által közölt átlagnál

Én nem bírom kifizetni, az ki van zárva. A nyugdíjam nem lesz elég arra, hogy kifizessem, és azért mást is kell fizetni, ne adj isten, még élni is kellene valamiből. 

– mondta az RTL Híradónak a kétségbeesett az asszony.

Az ország másik végén Nádas Pálné is aggódik. Az ő nyugdíja még kevesebb.

„Éhen halok, vagy megfagyok. Az egyiket csinálhatom. Elektromos dolgaim, hűtőm, mindenem öreg, és ezek bizony sokat fogyasztanak. Nincs annyi pénzem, hogy én ezt most lecserélgessem új dolgokra. Mert olyan kicsi a nyugdíjam” – sorolta nem túl biztató kilátásait az asszony az RTL Híradónak. 

A kormány július közepén közölte a magyar háztartások átlagos energiafogyasztását, és bejelentették azt is, hogy afölött úgynevezett lakossági piaci árat kell fizetni.

A kormány szerint a háztartások 75 százalékát nem érinti a rezsicsökkentés szűkítése, viszont egy friss felmérés szerint jóval kevesebben ússzák meg a magasabb számlákat.

A Napi.hu kérésére a Pulzus Kutató arról kérdezte az embereket, hogy tudnak-e spórolni a gázzal és az árammal augusztustól. A válaszadók 31 százaléka nem tud, mert már most is csak a szükséges minimumot használja. 21 százalék az árammal próbál takarékoskodni, 8 százalék a gázzal, 25 százalékuk mindkettővel. 

A megkérdezetteknek csupán 15 százaléka mondta azt, hogy nem érinti a rezsicsökkentés korlátozása. Ez a kormány által közölt arány ötöde. 

A Jobbik átmenetileg eltörölné a rezsi áfáját, és az egy-két gyermekes családoknak is adna kedvezményt a vállalkozások mellett.  

Ha mindezt megtesszük, akkor már érdemben több száz milliárdnyi forinttal lehetne kedvezményezni a családokat. A szakmai csomag tehát készen van 

– mondta Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke. A politikus szerint a kormány rosszul mérte fel a helyzetet, és most is igyekszik kisebbíteni a bajt, pedig a megoldáson kellene dolgoznia.

Közben az is kiderült, hogy nem annyi lesz az átlagfogyasztás feletti lakossági gáztarifa, mint amennyit korábban bejelentett a kormány. Egységesen köbméterenként 747 forintot közöltek, de a nagycsaládosok kedvezményeiről szóló kormányzati tájékoztatásban augusztusra és szeptemberre 732 forint, októberre, novemberre és decemberre pedig 753 forint szerepel.  

 

#Híradó#Gazdaság#adásrészletek#rezsi#rezsiemelés#Videó#top hírek#rezsicsökkentés