híradó

Rendszeresen verték, a hideg padlón altatták a kisfiút, akinek a szüleit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják

Balogh ZoltánBalogh Zoltán

2022. augusztus 4. 18:37

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják annak a két és fél éves kisfiúnak a szüleit, akit februárban holtan találtak csepregi otthonukban. A gyanú szerint a gyereket rendszeresen verték, sokszor nem kapott enni, és bár látták, hogy romlik az állapota, nem vitték orvoshoz. Végül tüdőgyulladásban halt meg. A szülőket csütörtökön egy hónapra letartóztatta a bíróság.

Először az anyát vezették bilincsben a bíróságra, nem sokkal később, ugyancsak bilincsben és rendőrök kíséretében, az apát is meghozták. 

Az öt gyereket nevelő házaspár csepregi otthonában találták meg február elején két és fél éves kisfiuk holttestét. A tragédia után a szomszédok csak találgattak, mi történhetett. Kívülről úgy tűnt, a pár éve oda költözött család rendezetten él.

Az egyik szomszéd, Velladics Imre korábban a Híradónak azt mondta, nem tudott semmit arról, hogy ütötték-verték volna a gyerekeket, nem látott ilyesmit. „Mert mondom: olyan szépen sétálgattak itt állandóan.”

A szülők mostanáig szabadlábon voltak, de kedden a bizonyítékok alapján őrizetbe vették őket, csütörtökön pedig a bíróság el is rendelte letartóztatásukat. A gyanú szerint súlyosabb bűncselekményt követhettek el, mint korábban gondolták. Fejes Péter ügyész a Híradónak elmondta: 

Változott a megalapozott gyanú, gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéről különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettére.

Az ügyészség szerint ugyanis a szülők a halála előtt hónapokon át hagyták szenvedni a kisfiút.

„A gyermek ápolását és gondozását tartósan és tudatosan elmulasztották, elhanyagolták, és ez a gyermek általuk is előre látható és kívánt halálához  vezetett, rendkívüli fájdalmat és szenvedést, gyötrelmet okozva” – fogalmazott.

A gyanú szerint a kisfiú fejét rendszeresen ütötték, pelenkában altatták a hideg padlón, sokszor enni sem kapott. És bár legyengült, orvoshoz sem vitték, végül tüdőgyulladásban halt meg. 

A nyomozás adatai szerint a szülők a testvéreiről sem gondoskodtak – őket még februárban pártfogásba vette a gyámhatóság. Az apa csütörtökön részben beismerte a bűnösségét, és elfogadta, hogy egy hónapra letartóztatta a bíróság. Az anya, bár beismerte, hogy bűnös, fellebbezett a letartóztatása ellen.

 

#híradó#baleset-bűnügy#csepreg#különös kegyetlenség#tüdőgyulladás#kisfiú#kegyetlen szülők#videó#top hírek

Címlapról ajánljuk