híradó

Katona próbált megerőszakolni egy várandós nőt Miskolcon – aki arra járt, nem segített a sikoltozó nőnek

Barsi FanniBarsi Fanni

2022. június 22. 18:33

Öt hónapos terhes kismamát próbált megerőszakolni egy férfi Miskolcon hétfőn. Fojtogatta és a földre teperte. A nőnek sikerült felhívnia a segélyvonalat, ekkor a támadója elfutott. Menekülés közben többször átöltözött – ezt térfigyelő kamerák vették fel. A Blikk szerint a támadó hivatásos katona. A miskolci rendőrök elfogták, mindent tagad. Hogy hogyan élte meg a támadást a nő, és hogy van a babája, azt a férje mesélte el az RTL Híradónak.

A lépcsőt mutatja a miskolci Kálvária-kápolna közelében az az 5 hónapos kismama, akit hétfő délután ezen a helyen próbált megerőszakolni egy férfi. A nő lábán mély karcolás látható, több helyen lehorzsolódott a háta is. 

Az arcát kérésére nem mutatja a Híradó. Annyira megviselte a támadás, hogy nem szeretett volna beszélni róla, a férje mondta el, mi történt. Ő is azt kérte, hogy ne legyen felismerhető.

A férfi elmondta, feleségét hátulról kapta el a támadó, megragadta a nyakát, fojtogatta, áthúzta a korláton, majd a korlát mögötti erdős területen a földre teperte, és megpróbálta lerángatni a ruháját, miközben a nő folyamatosan segítségért kiabált.  

„Amikor ezt hallotta a támadó, megpróbálta megfojtani vagy fojtással elhallgattatni a feleségemet, amikor ez nem jött össze, akkor pedig a földön található avart tömte be a szájába, azzal takarta el az arcát” – fogalmazott a férj. A támadó a nő mellkasára ült, és fogdosni kezdte.

A megtámadott nő elmondta, hogy amíg ő ott, a földön küzdött támadójával, és sikoltozott, addig valaki elsétált a lépcsőn, csupán pár méterre tőlük, és nem segített.

Dulakodás közben sikerült felhívnia telefonján a segélyhívót, és kihangosította a hívást. Ezt hallva támadója elmenekült. Utána a nő egy közeli buszmegállóba futott mezítláb, hogy segítséget kérjen. Szerencsére a horzsolásokon kívül nem lett komolyabb baja, és a baba sem sérült meg. Az áldozat azóta is próbálja feldolgozni az eseményeket, amiben a család és a barátok támogatják.

Támadója először futva menekült, később sétára váltott: ezt a Miskolci Rendészet térfigyelő kamerái vették fel. Végig követték a férfi útját a városban, így segítették a rendőröket. Mint Vincze Csaba, az önkormányzati rendészet igazgatója elmondta, a támadó többször ruházatot felső ruházatot váltott, és azt is látták, hogy később kerékpárra ült, majd letette a biciklit.  

Azt is látták, hogy a támadás előtt a zebrán követte a nőt. Másnap a miskolci rendőrök fogták el a támadót. A férfi a Blikk információja szerint katona, a Központi Nyomozó Főügyészség vette őrizetbe.

Kovács Katalin, a főügyészség szóvivője a Híradónak azt mondta, a férfi az őrizet elrendelése, valamint a gyanúsítás közlése ellen panasszal élt, tagadta a bűncselekményt. Az ügyészség indítványt tett a büntetlen előéletű, 35 éves gyanúsított letartóztatására. Ha bűnösnek találják, akár 8 év börtönt is kaphat. 

#híradó#baleset-bűnügy#bűnügy#erőszak#terhes nő#miskolc#férj#segélyhívó#top hírek

Címlapról ajánljuk