Rendszerszintű probléma áll az aszódi gyerekgyilkosság mögött is
2022. május 28. 18:30
Bántalmazó szülőnek is minden további nélkül megítélik a felügyelet nélküli kapcsolattartást – hívta fel a figyelmet az eset kapcsán Mérő Vera.
Jogvédőként is nehezen feldolgozható, hogy az egyik nap egy kétségbeesett anya ír neked, és a másik nap szembesülsz azzal, hogy mindkét lánya, akit keresett, már nem él
– mondta a Híradónak Mérő Vera, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Alapítvány alapítója. Az Aszódon megölt 14 és 16 éves lányok édesanyja szerdán fordult a szervezethez, végső elkeseredésében.
Mérő Vera elmondta: az anya arról számolt be, hogy a gyerekek nem érkeztek haza vasárnap a láthatásról, hétfőn pedig nem mentek iskolába sem. Ezért elment a rendőrségre, de ott állítása szerint nem hallgatták meg, „elhajtották”. Ezután a gyermekvédelemhez ment, ahol már hallottak az apáról, hiszen erőszakos viselkedése miatt a kisebbik lány védelembe vétel alatt állt. Az anya a gyöngyösi ügyészségen is panaszt tett rendőri hanyagság miatt.
A jogvédő elismerte: a tragédia olyan értelemben nem volt megelőzhető, hogy feltehetően már a láthatás első napján elkövette a gyilkosságot az apa, és ha helyesen járt volna el a rendőrség, akkor annyit tudott volna tenni, hogy előbb megtalálja a megölt gyerekeket. Azt viszont rendszerszintű problémának tartja, hogy rendszeresen ítélnek meg bántalmazó szülőknek felügyelet nélküli kapcsolattartást – ez történt a győri kettős gyermekgyilkosság esetében is.
Ez az a probléma, amiben a döntéshozók valamiért nem tudnak érdemben változást eszközölni
– mondta Mérő Vera.
A rendőrség szerint megtették a szükséges intézkedéseket, de vizsgálják az eljárást. Eddig nem merült fel szabálytalanság – mondta a Híradónak Gál Kristóf, az ORFK szóvivője.