„Úgy húztak minket, mint a kutyákat” – 72 órát töltöttek ártatlanul őrizetben a tinik
2022. május 11. 19:54
Nem volt közük a bűncselekményhez, mégis 72 órát töltött négy kamasz rablás gyanúja miatt egy cellában. Az eset két éve történt, a Magyar Helsinki Bizottság segítségével most pert indítottak a rendőrség ellen, bocsánatkérést és sérelemdíjat várnak.
A fiatalok kálváriája két éve kezdődött, amikor egy békásmegyeri üzletsoron a közeli HÉV felé sétáltak, nem messze pedig egy szintén négyfős társaság megvert és késsel fenyegetett egy férfit, és 80 ezer forintot rabolt el tőle.
A rendőrség összekeverhette a két társaságot.
„Miután ránk tették a bilincset, egy vezetőszárat rákötöttek, és úgy húztak minket, mint a kutyákat” – idézte fel az egyik érintett kamasz az RTL Híradó riporterének.
Gergő és Bálint alig múlt 15 éves, amikor 72 órát őrizetben kellett tölteniük. Rablással gyanúsították őket és még két társukat, egy fiút és egy lányt. A történteket azóta sem felejtették el.
„Kérdeztem, hogy miért visznek be, vagy hogy mit csináltam, és hogy hagyjanak békén. Azt mondták, hogy pontosan jól tudom, hogy most miért visznek be. Semmi konkrét választ nem kaptunk az egész bentlétünk alatt, bármit kérdeztünk” – mesélte Gergő.
Az egyik fiú apja szerint a nyomozati anyagban 30-50 év közötti, erős testalkatú támadókat említenek.
Férfiakról van szó, akik borostásak, akiken látszik, hogy mennyi idősek. Ennek ellenére a nyomozók úgy dolgoztak, hogy elsikkadtak a részletek
– fogalmazott.
Fogarassy András szerint az eljárás még három hónapig tartott azután, hogy kiengedték a gyerekeket az őrizetből. Azóta megszüntette a nyomozást a rendőrség.
A Magyar Helsinki Bizottság segítségével a négy fiatalból kettő most személyiségi jogi pert indított a rendőrség ellen a „jogsértő fogvatartásukért és megszégyenítő megbilincselésük” miatt.
Azt szeretnénk, hogy egyrészt a rendőrség kérjen bocsánatot, másrészt pedig ezekért a sérelmekért kompenzálja a felpereseket, fizessen sérelemdíjat
– mondta el Fazekas Tamás ügyvéd, aki szerint a rendőrség több bizonyítékot is figyelmen kívül hagyott az ügyben.
A budapesti rendőr-főkapitányság az RTL Híradó megkeresésére annyit közölt, hogy a jogszabályoknak megfelelően „bilincset kizárólag akkor használtak, amikor a fiatalokat a fogdába szállították”. Valamint hogy azért kellett őrizetbe venni őket, mert fennállt például a szökés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye.