Híradó

„Ezek az emberek néhány hete még ugyanolyan életet éltek, mint mi” – pszichológusok segítenek a súlyos traumákon átesett ukrajnai menekülteknek

Takács-Molnár EszterTakács-Molnár Eszter

2022. március 13. 18:05

Sokan érkeznek könnyes szemmel a pályaudvarra, van, aki nem is tud beszélni az átélt borzalmakról, éppen ezért van óriási szükség a pszichológiai segítségre az RTL Híradónak nyilatkozó önkéntes szerint. Ezt a stáb is tapasztalta amikor délelőtt a Nyugati pályaudvarnál forgatott. Volt olyan édesanya, akit fiai vigasztaltak. Most pszichológusok és pszichiáterek fogtak össze, hogy ingyenes mentális segítséget nyújtsanak a menekülteknek.

Könnyeit törölgette egy ukrán menekült asszony, a Nyugati Pályaudvar előtt, két fia próbálta vigasztalni. Egy másik nő is a könnyeivel küzdött, de azért mondott néhány szót a Híradónak.

Olyan hálás vagyok, mindenért a magyar embereknek, amit adnak nekünk remélem , most nagyon érzékeny vagyok bocsánat

– mondta.

Lőrincz Emma, önkéntes aktivista azt mondja, társaival sokszor látják, hogy az érkezők rossz lelki állapotban vannak.  

Sokan érkeznek úgy, hogy könnyes a szemük, látszik, hogy nem akarnak beszélni és ezt hagyjuk is nekik természetesen, nagyon erős traumákat éltek át és ez sokszor rájuk is van írva

– mondta a Híradónak.

Most többszáz magyar pszichológus és pszichiáter fogott össze, hogy ingyen segítsenek a menekülteknek szabadidejükben. Gyász, szorongás, kilátástalanság a kezdeményezés ötletgazdája, ezt látja a legnagyobb problémának.

Ezek az emberek néhány hete, még ugyanolyan életet éltek, mint mi, ugyanolyan hétköznapjaik voltak, ugyanolyan jövőképük volt, mostanra ez elveszett, elvesztették az otthunokat, elvesztették a akár szeretteiket, jövőképüket és egy nagyon nehéz helyzetbe kerültek

– mondta Füredi Krisztián pszichológus, a pszi.hu alapítója, amit eredetileg a koronavírus miatti mentális problémák segítésére hoztak létre. Most ezen az oldalon keresztül lehet jelentkezi a segítségre szorulóknak és segíteni akaró szakembereknek.

Ez nem jelent pszichoterápiát, orvosi segítséget ez egy krízis intervenciós támogatást jelent, ami azt jelenti, hogy honapunkon megtalálják a szakembereinket, nagyon sokan online tudnak segíteni, de vannak akik személyesen is tudnak segíteni, számos nyelven tudunk segíteni

– mondta a szakember. A vele készült interjút hosszabban is megnézhetik az alábbi videóban.

 

A kezdeményezés főszervezője azt kéri, ha van az országban olyan pszichológus, pszichiáter, mentálhigiénés szakember, aki beszél ukránul és hajlandó ingyenes segítséget nyújtani a menekülteknek, az jelentkezzen az pszi.hu internetes oldalon keresztül.

#Híradó#Belföld#orosz-ukrán háború#pszichológus#pszichiáter#menekültek#mentális segítség

Címlapról ajánljuk