Trump inkább Putyin elnöknek hisz, mint a saját titkosszolgálatának?

rtl.hu

2018. július 18. 16:17

Trump, egy amerikai elnöktől szokatlan nyilatkozatot tett a finn fővárosban tartott orosz-amerikai csúcstalálkozó kapcsán.

Az amerikai elnök lényegében azt mondta, hogy inkább hisz Putyin elnöknek, mint a saját titkosszolgálatainak arról, hogy beavatkoztak-e az oroszok a legutóbbi elnökválasztásba. Ehhez képes Trump most kijelentette, hogy véletlenül mondta az ellenkezőjét annak, mint amit szeretett volna.

 

"A válaszomban azt mondtam, nem látom, miért is tettek volna ilyet. Viszont amit valójában mondani akartam az az: nem látom, miért ne tettek volna ilyet” - magyarázkodott az amerikai elnök. 

Rengetegen megbotránkoztak az eredeti kijelentés miatt. A CIA volt igazgatója például hazaárulásnak nevezte a finnországi sajtótájékoztatón elhangzottakat. De az jobban fájhat Trumpnak, hogy saját párttársai is kihátráltak mögüle. A szenátus republikánus frakciójának vezetője közölte: Oroszország kétségtelenül beavatkozott a választásokba. Nem tetszett nekik az sem, hogy míg Trump az elmúlt időszakban nekiment Washington hagyományos szövetségeseinek, addig Moszkvával szemben ilyen megalázkodó. "Az európai országok a barátaink, az oroszok nem" - tette hozzá Mitch McConnell. Párttársai közül sokan azt javasolták, hogy Trumpnak módosítania kellene a kijelentésén. Ezt most megtette, de az egyelőre kérdéses, hogy az ügy mennyiben árt az amerikai elnök megítélésének.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!