2014. május 15. 20:50

A viharos erősségű szél miatt Észak-Magyarországon, főleg a Bükk és Mátra térségében továbbra is előfordulnak a középfeszültségű elosztó hálózatban üzemzavarok.

Tájékoztatásuk szerint a hibákat kidőlt fák, vezetékszakadások okozzák. Egy-egy házat, utcát érintő áramkimaradás elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon és a környező településeken fordul elő.
A hibás szakaszokat a vihar elvonulásával a szolgáltató szakemberei folyamatosan javítják, azonban az eső, illetve az erdős részeken a felázott talaj is nehezíti a hibaelhárítást - közölte az Émász.

Öt megyére adtak ki riasztást péntekre


A viharos szél miatt péntekre öt megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Több helyen várható viszont jelentős mennyiségű csapadék, emiatt négy megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Győr-Moson-Sopron, Somogy, Vas, Veszprém és Zala megyére adtak ki a viharos szél miatt elsőfokú figyelmeztetést. Itt a legerősebb széllökések meghaladhatják az óránkénti 70 kilométeres erősséget.

A várható jelentős mennyiségű csapadék miatt másodfokú figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki. Ezeken a területeken 24 óra alatt további több mint 30 milliméternyi eső várható. Emellett ugyancsak a sok eső miatt Baranya, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a felhőszakadás miatt figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. Az előrejelzése szerint pénteken nyugaton túlnyomóan borult lesz az ég, de keleten és a középső tájakon rövid időszakokra már a nap is kisüthet. Eleinte többfelé, majd egyre inkább nyugaton lehet eső, zápor, északkeleten zivatar. A Dunántúl nyugati részén többfelé erős, helyenként viharos lesz a szél, másutt többfelé megélénkül. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-12 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 10-16, másutt 15-21 fok között alakul.

Lezárták a 8-as főutat Csákánydoroszlónál


Veszélyesen bedőlt egy harminc méteres fa a 8-as főút fölé a Vas megyei Csákánydoroszlónál, a vasútállomás közelében, emiatt ezen a szakaszon lezárták az utat - közölte honlapján csütörtökön a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A tájékoztatás szerint a veszélyes helyzet megszüntetésén teljes útlezárás mellett dolgoznak a körmendi hivatásos tűzoltók. Magyar Csaba tűzoltó alezredes, a megyei igazgatóság hivatalvezetője közölte: Vas megyében a tűzoltókat csütörtökön eddig több mint ötvenszer riasztották, zömmel kidőlt fák miatt, de az orkán erejű szél megbontott tetőket is, amelyekről a tűzoltóknak kellett eltávolítani a lelógó, veszélyessé vált részeket. Hozzáfűzte: Lukácsházán például a helyi vegyesbolt tetejét rongálta meg a szél, itt 25 négyzetméteren kellett a palát rögzíteni, és az épület veszélyessé vált tűzfalát is megtámasztották a nemescsói és kőszegdoroszlói önkéntes tűzoltók.


Késnek a vonatok a tapolcai és a kaposvári vonalon

Zárlat és kidőlt fa miatt 30-40 percet késnek a vonatok a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes és a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonalon csütörtök délután - közölte a Mávinform az MTI-vel.

A közlemény szerint a viharos időjárás miatt a kaposvári állomás teljes felsővezeték-rendszerében zárlat keletkezett, ezért a villanymozdonyokat nem tudják használni a vonatközlekedésben. A vonatokat dízelmozdonyok segítik át ezen az állomáson.
A Balatonalmádi és Alsóörs közötti vonalszakaszon Káptalanfüred állomásépületére, illetve a vasúti pályára dőlt egy fa, amelynek nekiütközött egy motorvonat. A vonat szélvédője betört, személyi sérülés azonban nem történt. A katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a fa eltávolításán, addig ezen a szakaszon nem közlekedhetnek a vonatok. A Budapest-Balatonfüred-Tapolca vasútvonalon is késésekkel kell számolniuk az utasoknak. A Somogy megyét érintő vasútvonalakon az utasoknak továbbra is késésekre kell készülniük - közölte a Mávinform.


Balatonfenyvesen a viharos erejű szél és a tó magas vízszintje miatt több utca víz alá került, önkéntes tűzoltók rakják a homokzsákokat, hogy a veszélyeztetett ingatlanokat megvédjék.

Az erős északi szélben a Balaton kilépett a medréből, Balatonfenyves sétánya, strandjai, parti játszóterei víz alatt állnak. Lombár Gábor polgármester beszámolója szerint 40-50 ingatlant már körbevett a víz, de homokzsákokkal eddig sikerült elkerülni, hogy az épületekbe is betörjön. A településen szőkedencsi önkéntes tűzoltók töltik és pakolják a homokzsákokat. Mindemellett a település egy részén nincs áram, mert a villanyvezetékre dőlt egy fa.

A polgármester arra számít, hogy a délutánra ígért jelentős mennyiségű eső tovább ronthat a helyzeten.

Áll a balatoni komp- és hajóforgalom

Leállították a balatoni kompközlekedést Szántód és Tihany között, és nem indulnak a személyhajó járatok sem a viharos erejű szél miatt - tájékoztatta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t.

A vezérigazgató közölte: védett helyre vontatták és rögzítették a hajóikat. A zrt. vitorláskikötőiben folyamatos a szolgálat, hogy megelőzzék a károkat. A bérlők esetenként lazán kikötött hajóinak védelméről is gondoskodtak, ahol kellett, ott saját pótköteleikkel rögzítették őket. A komp- és hajóközlekedés esetleges újraindításáról péntek reggel dönt a cég vezetősége.


Fa dőlt a Budapest-Miskolc vasúti pályára Mezőkövesdnél

Fa dőlt a Budapest-Miskolc vasúti pályára Mezőkövesd és Mezőkeresztes között a viharos erejű szél miatt – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.

Dojcsák Dávid közölte, a vonatok csak az egyik vasúti pályán közlekednek, késések várhatók. A forgalom alakulásáról a MÁV információs vonalain tájékozódhatnak az utasok.


Somogyban több mint száz bejelentés érkezett, nagy erőkkel dolgoznak a tűzoltók

A viharos erejű szél Siófokon az Erdei Ferenc utcában megbontotta egy ikerház tetejét, a Bajcsy-Zsilinszky utcában pedig egy 12 méter magas fa több ága leszakadt, amely a gyalogosforgalmat veszélyeztette. Marcaliban egy nyolc méter magas tuja dőlt az útra. Kaposváron, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a gimnázium épületére dőlt rá egy fa, senki sem sérült meg. Kadarkúton egy leszakadt felsővezeték akadályozta a közlekedést, Szennán szintén egy villanyvezetékre dőlt rá egy fenyőfa, a kaposvári tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a vezeték nem sérült meg. Kadarkúton megbontotta a szél a speciális iskola tetőszerkezetét, a diákokat egy közeli középiskolában helyezték el ideiglenesen - sorolta a szóvivő.


Beszámolója szerint megfeszített erővel folyik a védekezés Fonyódon és Balatonfenyvesen. Utóbbi településen két utcában háromszáz homokzsákot helyeznek el az épületek megóvására. Balatonbogláron és Siófokon az önkormányzat dolgozói homokzsákokkal védik az épületeket, a hivatásos egységek pedig szivattyúzzák a vizet a lakóházak és nyaralók udvaráról.

Már halálos áldozata is van az esőzéseknek Szerbiában

Egy ember életét vesztette Belgrád Umcari nevű külvárosában, mert a figyelmeztetések ellenére nem volt hajlandó elhagyni otthonát, az esőzések okozta áradások miatt az országban eddig több mint 500 személyt evakuáltak - jelentette csütörtökön a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

A beszámolók szerint 21 településen hirdettek rendkívüli helyzetet a magas vízállás, illetve a megáradt folyók miatt. Nyugat-Szerbiában mintegy 100 ezer háztartás maradt áram nélkül. A hivatalos információk szerint a víz mindenhol iható, a kiáradt folyók nem veszélyeztetik a vízvezetékeket.

A közép-szerbiai Topolán egy tűzoltót mentés közben elsodort az ár, állapota, illetve holléte egyelőre ismeretlen.
Sinisa Mali, Belgrád polgármestere reggeli sajtótájékoztatóján elmondta, az utóbbi 24 órában négyzetméterenként mintegy 140 liter eső esett, a nap folyamán pedig további 50 literre számítanak, ami a szerb főváros háromhavi csapadékmennyiségének felel meg.
Belgrádban egyébként az esőzések miatt csütörtökre és péntekre iskolaszünetet rendeltek el.

A heves esőzések mellett havazott is a Kopaonik- és Zlatibor-hegységben is. A Kopaonikon reggel -3 Celsius fokot mértek.

Fák dőltek ki, villanyvezeték szakadt le a viharos szél miatt Vasban

Tizenhatszor riasztották fakidőléshez a viharos erejű szél miatt az elmúlt egy nap során a tűzoltókat Vas megyében, egy esetben pedig leszakadt, szikrázó vezetéket kellett áramtalanítaniuk és eltávolítaniuk - közölte csütörtökön a Vas Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság hivatalvezetője.

Nagy Csaba tűzoltó alezredes tájékoztatása szerint személyi sérülés nem történt, de a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak is sok a dolguk, többször vonultak és vágtak ki veszélyes fákat még kidőlés előtt, illetve elöntött pincékből is szivattyúzták a vizet.
Hozzátette: az előrejelzések szerint továbbra is viharos erejű szélre és nagy mennyisségű csapadékra számítanak, ennek megfelelően szervezik munkájukat.

Faágak az utakon Borsodban, leszakadt vezeték egy miskolci iskolánál

Faágak, gallyak hevernek az utakon Borsod-Abaúj-Zemplénben a viharos erejű szél miatt, Miskolcon, az Olvasztár utcában pedig, egy általános iskola közelében elektromos vezeték szakadt le a viharban.


141 kilométer per órás széllökést is mértek

A meteorológiai szolgálat csütörtök délelőtt a honlapján közzétett összefoglalójában azt írta: az előrejelzéseknek megfelelően szerdán többfelé viharossá fokozódott az északi szél, amely az éjjel tovább erősödött. A legerősebb széllökéseket a Bakony és Balaton térségében mérték.

A Balaton nyílt vízfelületén is 110 kilométer per óra fölé erősödött az északi szél. Balatonőszödön a legerősebb lökés eddig 118 kilométer per óra volt.

A legtöbb csapadék eddig a Dél-Alföldön hullott. Ott több helyen 15-20 millimétert meghaladó csapadékmennyiséget mértek. Csütörtök reggelig Szegedről 35 milliméter körüli mennyiségről érkezett jelentés, míg Kübekházán 40 milliméter mértek az elmúlt 24 órában - írta a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt. A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer per órás erősséget is meghaladhatják.

Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és megyében valamint Budapesten van érvényben ugyancsak másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területen 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat.

Forrás: MTI
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!