28 sérültje van a tömegbalesetnek

rtl.hu

2011. szeptember 21. 16:20

A végleges adatok szerint, egy súlyos, és 27 könnyebb sérültje van annak a tömegbalesetnek, amely kedd késő délután történt.

TÖMEGBALESET: Volánbusz kamionnal ütközött

Összetört autóbusz, keresztben álló kamion az úton. Az ütközéstől leszakadt majd szétrepülő alkatrészek, és üvegszilánkok borították a 47-es utat. A szemtanúk óriási csattanást hallottak, majd azonnal a buszhoz, a sérültekhez rohantak.

„Volt két kislány, akinek komolyabbnak tűnő sérülése volt, őket lefektettük, mert a gerincüket fájlalták, az egyik kislány a lábát. A másiknak üvegszilánk volt a szemében meg fent a gerincében” – mondta Szántó Anikó, az egyik szemtanú.

A rendőrség szerint a balesetet a pótkocsis kamion vezetője okozta, aki valamiért hirtelen fékezett. A pótkocsi ezután vágódott neki a másik sávban szabályosan közlekedő busznak, amibe egy teherautó is belerohant, abba pedig még egy személyautó. A menetrendszerinti buszon sok diák is utazott, úszásoktatásról tartottak hazafelé Debrecenbe. Mohácsi Roland a fején sérült meg. A kórházban még az éjszaka ellátták.

„Hátul kitört az ablak, ott másztunk ki. Utána, akik tudtak lejöttek maguktól, akik meg nem, azokat kihozták onnan” – mondta Mohácsi Roland.

A balesetben összesen 28-an sérültek meg. A diákok horzsolásokkal, kisebb végtagsérülésekkel megúszták a balesetet. Legrosszabbul a busz vezetője járt, aki beszorult a teljesen összeroncsolódott fülkébe, őt tűzoltók szabadították ki. Sérülése súlyos, de nem életveszélyes.

„Darabos sípcsont és szárkapocs törései voltak. Őt kedd éjszaka folyamán megműtötték, fixálták, stabilizálták” – mondta Szentgyörgyi János, a Kenézy kórház sajtóreferense.

A buszvezetőre még további műtétek várnak, teljes gyógyulása hetekig eltarthat.


A román sofőr akár 3 év börtönbüntetést is kaphat

A rendőrség szerint a balesetet a pótkocsis kamion hírtelen, vészfékezése okozta. A sofőr a baleset után azt mondta, hogy az előtte haladó miatt kellett gyorsan a fékre lépnie. A rendőrség tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a román férfi ellen. A debreceni Kenézy kórházba több szabadnapos orvos is bement dolgozni, hogy el tudják látni a sérülteket.

Alig győzték a sürgősségi ügyeleten dolgozó orvosok a munkát. Egymás után hozták a sérülteket a debreceni kórházba.

„Tudomásom szerint 4 orvos is azonnal autóba ült, és a hírek hallatán bejött és beállt, beöltözött és segített a kollégáinak, de nővérek is jöttek be, akik a sebellátásban, kötözésben segítettek” – mondta Szentgyörgyi János, a Kenézy kórház sajtóreferense.

A várakozást a sérült diákok szülei viselték a legnehezebben. Csak akkor nyugodtak meg, amikor kiderült, hogy a gyerekeknek nincs nagyobb bajuk.

„Első gondolatom az volt, hogy hogy menjek ki a gyerekért. Próbáltam elérni a rendőrséget, mentőket, hogy megtudjam milyen állapotban vannak, de hál Istennek a gyerekkel beszéltem és ebből kifolyólag tudtam, hogy nem súlyos a balesete” – mondta Mohácsi József.

A 28 sérült közül, csak négynek kellett éjszakára is a kórházban maradni. A könnyebben sérültek - miután ellátták őket - még az este hazamehettek. A rendőrség szerint a balesetért a pótkocsis kamion vezetője a felelős.

„Ő nem a forgalmi viszonyoknak illetve nem a jármű sajátosságainak megfelelően választotta meg a sebességét, ez a baleset elsődleges oka” – mondta Juhászné Kiss Katalin, a Debreceni Rendőr-kapitányság rendőr őrnagya.

A műszaki mentés 12 órán át tartott, a lezárt útszakaszon csak ma reggel indulhatott újra a forgalom. A kamiont vezető román sofőr ellen tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult eljárás, amiért akár 3 év börtönbüntetést is kaphat.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!