2011. szeptember 3. 16:17

Életének 98. évében szombat reggel meghalt Képíró Sándor volt csendőr százados.

Tolószékben érkezett a vádlott júliusban az utolsó olyan perre Magyarországon, amelyben a második világháborúban elkövetett bűnökkel vádolták. A 97 éves Képíró Sándor egészségi állapota miatt az elsőfokú ítélethirdetés alatt is infúziót kapott az ápolóktól. Július közepe óta ugyanis kórházban ápolták.

A per májusban indult. Külföldről, Izraelből és Szerbiából is érkeztek tudósítók. Képíró Sándort azzal vádolták, hogy 1942-ben részt vett az újvidéki razziában: akkor több ezer szerbet és zsidót lőttek a Dunába.

„Nem érzem magam bűnösnek.”

Képíró Sándor végig tagadott. Azt állította: nem használt fegyvert, sőt, egy családot meg is mentett a kivégzéstől. Végül a bíró sem látta bizonyítottnak a vádakat.

„A háborús bűntett vádja alól felmenti…” – mondta Varga Béla bíró.

A tárgyalóteremben taps és üdvrivalgás fogadta az ítéletet. Ez pedig a szerb és az izraeli közvéleményt is megbotránkoztatta.

A második világháború után Képíró Sándor Ausztriába ment, majd onnan Argentínába. 1996-ban tért haza Budapestre. A Simon Wiesenthal központ 2006-ban értesítette a magyar hatóságokat, hogy háborús bűnöst találtak, de a per csak idén májusban kezdődött el. Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett az ügyész, de mivel a vádlott elhunyt, megszüntetik az eljárást.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!