Letartolt egy mentőautót egy volánbusz

rtl.hu

2011. augusztus 20. 17:34

11-en sérültek meg kora délután Kecskeméten, amikor a belvárosban összeütközött egy mentőautó és egy volánbusz.

Kitört kerekekkel, szétroncsolódva állt az út közepén a mentőautó a baleset után. A karambol kora délután történt Kecskemét belvárosában.

A szemtanúk szerint a beteghez siető mentő megkülönböztető jelzéssel haladt, amikor összeütközött a Balaton Volán menetrend szerinti járatával.

„A mentőautóban lévő súlyos sérültet feszítő-vágó segítségével szabadítottuk ki, és adtuk át a mentős kollégáknak, valamint a buszban is többen megsérültek” – mondta Fint Imre szolgálatparancsnok.

Összesen kilencen, de ők szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ütközés olyan nagy volt, hogy a busz kidöntött egy villanyoszlopot is, a mentő pedig teljesen összeroncsolódott. Az ápoló és a sofőr is súlyosan sérült. A rendőrség vizsgálja, hogy pontosan hogyan történt a baleset.

„A súlyos tömegszerencsétlenséget eredményező balesetet szakértők bevonásával a kecskeméti rendőrkapitányság vizsgálja” – mondta Nyikos Tamás, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese,

A mentés idejére az utat teljesen lezárták, mivel a buszt és a mentőautót is el kellett vontatni.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!