Nem tudják, hogy meghalt a családjuk
2011. július 23. 16:55
A két kislány szülei, nagymamájuk és 7 éves bátyjuk két hete az M1-es autópályán történt balesetben haltak meg.
A 3 éves Rina vidáman játszik a kórházi ágyban fekve: lufit dobálgat az egyik ápolóval. Néhány napja már testvére is vele van. Az 5 éves Eronát Budapestről szállították Győrbe. Őt még egy kicsit unszolni kell a közös játékra. És bár magyarul nem beszélnek a gyerekek, Erona hamar rájön, mire kéri az ápoló.
A gyerekekkel nemcsak a kórházban dolgozók foglalkoznak, egy Belgiumban élő magyar nő is felajánlotta a segítségét, aki épp Magyarországon van. Ő beszélget a kicsikkel, akiket a baleset után napokig lélegeztetni kellett, mára azonban mindketten jól vannak. Azt azonban csak Belgiumban közlik velük, hogy szüleik, bátyjuk és nagymamájuk nem élte túl a balesetet.
„A kislányok teljesen jól vannak. Úgyhogy mindkettő gyógyultnak tekinthető. A hazaszállításuk innentől fogva nem egészségügyi probléma, hanem elsősorban jogi természetű kérdés. A belga nagykövetségnek és a biztosítónak kell megszervezni” – mondta Oláh Attila, Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvos-igazgatója.

Várhatóan napokon belül a Belgiumban élő nagynénjükhöz viszik a gyerekeket.
Két hete szombaton szenvedett balesetet a belga család az M1-es autópályán, Bábolna közelében. Koszovóban élő rokonaikhoz tartottak épp, amikor autójuk a szalagkorlátnak csapódott, majd átröpült a pálya szemközti oldalára, ahol nekivágódtak egy kamionnak. A kislányok 28 éves édesanyja és 71 éves nagymamájuk a helyszínen meghaltak. Néhány nappal később 7 éves bátyjuk, egy hete pedig 33 éves édesapjuk is belehalt sérüléseibe.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem