4 éves kisfiút gázoltak el
2011. május 8. 18:09
Súlyos, életveszélyes állapotban fekszik az intenzív osztályon az a 4 éves kisfiú, akit szombat este a saját házuk előtt ütött el egy pizzafutár Debrecenben.
Késő estig dolgoztak a rendőrök a baleset helyszínén. A sötét utcát órákra lezárták. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy a nagypapa hazafelé tartott 4 éves unokájával, amikor családi házuk előtt egy hirtelen felbukkanó autós elütötte a kisfiút.
„A gyerek nagyapjával akart átkelni az úttesten, amikor az érkező személygépkocsi elütötte. A 22 éves sofőrnél alkalmazott alkoholszonda negatív értékeket mutatott” – mondta Vezendi Jánosné, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A szomszédok azt mondták, hogy az idős férfi hiába fogta unokája kezét, mégis elsodorta az autós. Velük volt a nagymama is, az elgázolt fiú 5 éves testvérével. Ők még éppen átértek a túloldalra, ezért nekik semmi bajuk nem esett. Szombat este azért a nagyszülők vigyáztak a gyerekekre, mert a szülők vacsorázni mentek egy étterembe.

Az úton több fekvő-rendőr is van, és az autósok is legfeljebb 30-cal mehetnének. A rendőrség még vizsgálja, hogy a gázoló pontosan milyen sebességgel ütötte el a kisfiút. Az RTL Híradó stábja az aszfalton egy több mint 10 méter hosszú féknyomot látott.
A lakók panaszkodnak az autósokra. Szerintük a 30-cas sebességkorlátozást csak kevesen tartják be. Az RTL Híradó stábja is ezt tapasztalta vasárnap délután.
„Gyorsan mennek az autók, sok autó jár, keskeny az út. Úgyhogy tiszta csoda, hogy most történt ez az első baleset, mert már hamarabb is megeshetett volna” – mondta Trócsányiné Kiss Zsuzsa.
„Gyorsan mennek az autók, sok autó jár, keskeny az út. Úgyhogy tiszta csoda, hogy most történt ez az első baleset, mert már hamarabb is megeshetett volna” – mondta Trócsányiné Kiss Zsuzsa.
A kisfiú állapotáról vasárnap senki sem adott tájékoztatást a debreceni klinikán. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy éjszaka megoperálták, és jelenleg az intenzív osztályon ápolják.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem