Hármas tragédia forgalommal szemben

rtl.hu

2011. március 30. 17:54

Feltételezések szerint horgászni indulhatott a három férfi, akik forgalommal szemben hajtottak fel az M6-os autópályára.

Az autó valósággal összegyűrődött az ütközésben - ez látszott szerda reggel az Iváncsa közelében történt hajnali tragédiából. A rendőrség szerint a kocsi szembe ment a forgalommal, így ütközött össze a paksi játékszállító furgonnal. Az autó sofőrje és utasai azonnal meghaltak. A furgont vezető férfi könnyebb sérüléseket szenvedett. A rendőrök szerint a három középkorú ercsi férfi horgászni indulhatott, mert a kocsiban horgászfelszereléseket találtak. A balesettel kapcsolatban még sok a kérdőjel.

„Arra is keresik a választ hogy pontosan hol mehetett fel ez a gépkocsi az autópályára és hogyan közlekedhetett szembe a forgalommal, arra is kiterjed a vizsgálat, hogy a sofőr aki a balesetet okozta fogyasztott-e alkoholt vagy más szert amely a vezetőképességét befolyásolhatta” – mondta Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Az M6-os autópályát üzemeltető konzorcium képviselője telefonon annyit mondott: egyértelmű előírások vonatkoznak a forgalmi rendre és a táblákra, amelyeknek meg is felel a sztráda. Még nem kaptak olyan bejelentést senkitől, amely szerint az érintett útszakaszon nem lehetne jól tájékozódni. Mióta átadták, ilyen baleset most fordult elő először ezen az autópályán.

Két héttel ezelőtt Arnóth Sándor fideszes parlamenti képviselő és sofőrje lett vétlen áldozata egy hasonló balesetnek. A másik autós szándékosan hajtott a menetiránnyal szembe. November végén pedig néptácos fiatalok vesztették életüket, mert rossz irányból hajtottak fel a Lágymányosi-hídra. A rendőrségnél nincs statisztika az ilyen balesetekről, annyira ritkán fordulnak elő. Az autópályakezelőnél azt mondták: három évente egy ilyen történik az általuk üzemeltetett szakaszokon.

„Feltételezzük hogy aki ma autóban ül, autót használ, ismeri a KRESZ-t, ismeri a szabályokat és felelősen ül az autóba” – mondta Béni Gyöngyi kommunikációs igazgató.

Mindenesetre egy-egy baleset után mindig végeznek felülvizsgálatot, így kerültek ki új figyelmeztető, fényvisszaverő táblák, eddig egyelőre 4 helyre. A fővárosban pedig egy tenyér jelzi a táblán a fokozott veszélyt.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!