Halmozódnak a használhatatlan adományok
2010. október 13. 17:40
Fél pár cipőt, koszos kabátot, rossz mosógépet, ócska bútort is kaptak a károsultak.
Gyerekkabátból egy egész bálányi van. De női nadrágból és férfi pulóverből sincs hiány. Például a szolnoki reformátusok is ruhát hoztak, de ők ki is válogatták, hogy valóban hasznos legyen a segítség.
„Azt kértem a hívektől, hogy csak olyan ruhákat hozzanak, amelyeket ők is szívesen hordanának és tisztán hozzák, hogy ne kelljen az embereknek ezzel bajlódniuk” – mondta Jaczkó György, a Szolnoki Görög Katolikus Egyházközösség parókusa.
A devecseri önkormányzat külön raktárat nyitott, ahová viszik az adományokat. De már olyan sok a ruha, hogy nem bírnak vele.

„Olyan adományok is jönnek, amelyeket nem lehet használni. Nagyon korrekt módon vannak rendbeszedett és használt ruhák, de vannak olyanok is, amit karbantartó-rongynak lehet használni” - mondta Toldi Tamás, Devecser polgármestere.
Köszönik az ócska mosógépet és a rozoga politúr bútorokat is, de nem igazán tudnak vele mit kezdeni. Viszont nagyon örültek annak az osztrák szállítmánynak, ami védekezéshez szükséges eszközöket hozott. Ebből van a legnagyobb hiány.
Ahogy a helyeik mondják, leghatékonyabb a pénzadomány, mert arra költhetik el, ami igazán kell. És akkor ér valamit a felajánlás, ha helybe is hozzák.
Ahogy a helyeik mondják, leghatékonyabb a pénzadomány, mert arra költhetik el, ami igazán kell. És akkor ér valamit a felajánlás, ha helybe is hozzák.
De vannak olyan felajánlások is, amelyek nem mozdíthatók. Van, ahol házat, legutóbb pedig telket ajánlottak fel azoknak a családoknak, akiknek tönkre ment az életük. A Békés megyei Kamut önkormányzata például építési telkeket ajánlott fel a falu legszebb részén és még az ügyvédi költségeket is átvállalják.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem