Erős Antónia az utolsó állomásra ikreivel érkezik
2010. szeptember 15. 17:47
Szombaton ér véget Erős Antónia Alapítványának országjáró programja, az ECSET (Egy CSEpp Teszt).
Az Egy csepp figyelem Alapítvány májustól szeptemberig tartó programja alatt péntekről péntekre végiglátogatta az ország összes megyeszékhelyét, és felhívta az emberek figyelmét a rendszeres egészségügyi szűrések fontosságára.
„Hónapokon át jártuk szakembereinkkel és szűrősátrainkkal az ország legnagyobb városait. Örömmel vettük, hogy olyan sok érdeklődő élt a szűrés lehetőségével, számításaink szerint csaknem tízezer ember látogatott el az Alapítvány „egycsepp-es” sátraiba. Bízunk benne, hogy sok embert sikerült tudatosabb életvitelre és egészségének rendszeres ellenőriztetésére ösztönöznünk. Szeptember 18-án záró állomásunkra érkezünk, a budapesti Millenáris Parkban, a Jövő Házában állunk az érdeklődök rendelkezésére” – mondta Erős Antónia, aki azt is elárulta, hogy ikreivel látogat el az utolsó ECSET-re.
„Több helyszínre is az Alapítvány munkatársaival tartottam, de sajnos családi elfoglaltságaim miatt minden egyes állomáson nem tudtam ott lenni. Azt azonban ígérhetem, hogy a Jövő Házában ott leszek, és a gyerekeimnek is megmutatom a nagy, sárga-piros egycseppes sátrakat. Talán arra is lesz lehetőség, hogy körbetipegjék a gyerekek számára amúgy is izgalmas Millenáris Parkot, hiszen már hetek óta járnak, egyre több lépést tesznek meg egyedül is.”

Az Alapítvány a szombati rendezvénnyel a Nők Lapja Egészség Szűrőnaphoz csatlakozott. Erős Antónia csapatával öt sátorban várja majd a látogatókat: vércukorszintet, koleszterint, vérnyomást lehet méretni, valamint a testösszetétel monitor segítségével kideríthető a testben lévő izom és zsír aránya. Ugyanitt lehetőség nyílik a rendszeresen ellenőrzött testmozgás egyik legnépszerűbb eszközével, a lépésszámlálóval való ismerkedésre is, és melanoma vizsgálatra is lehet jelentkezni.
„A helyszínen gyógyszerészek egy számítógépes program segítségével összesítik a különböző mérések eredményeit, és rizikóelemzést végeznek – tette hozzá az RTL Klub híradósa. „Figyelmeztetik az érdeklődőket azokra az esetleges veszélyekre, amelyek fenyegethetik őket, és tanácsokat adnak a megelőzéssel, helyes életmóddal kapcsolatban.”
Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók egyébként nem csak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a „Legegészségesebb város” cím megszerzésében is.
Az Egy CSEpp Teszt eseményeire látogatók egyébként nem csak az egészségükért tesznek, hanem segíthetik városukat a „Legegészségesebb város” cím megszerzésében is.
„Az eredményhirdetés november 14-én, a jubileumi V. Egy csepp Világnapon lesz Budapesten, a SYMA Csarnokban. A díjat a látogatók aktivitása és mért eredményeik alapján ítéljük oda, és már mi is izgatottan várjuk, hogy melyik megyeszékhely lakói büszkélkedhetnek azzal, hogy az ország legegészségesebb városában élnek” – nyilatkozta Erős Antónia.
Az Alapítvány munkatársai várják tehát az érdeklődőket szeptember 18-án, szombaton 11:00 és 16:00 óra között Budapesten, a Millenáris Park „B” épületében, azaz a Jövő Házában!
Az Egy CSEpp Tesztről a www.egycseppfigyelem.hu-n az „ECSET” menüpont
Az Egy CSEpp Tesztről a www.egycseppfigyelem.hu-n az „ECSET” menüpont
alatt tájékozódhat, ahol friss egészségügyi híreket is olvashat!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem