Példátlan összefogás egy bárándi családért
2010. szeptember 5. 17:35
A helyiek együtt dolgoznak, hogy segítsenek egy családnak, akinek otthona lakhatatlanná vált.
A ház deszkáiból csúszdát építettek, hogy legalább a cserepek épek maradjanak. A segítők az ebédről is gondoskodnak. A ház menthetetlen, le kell bontani. Másfél hónapja vizesedtek át a falai. Egy éjjel recsegni kezdtek, majd kidőlt a tűzfal, a tető pedig megroggyant. A benne lakó háromgyerekes családnak menekülnie kellett. Most pedig le kell bontaniuk, ami megmaradt.
„Örülök neki, hogy legalább túl leszünk a nehezén, hogy tudjunk új életet kezdeni. Minél előbb el tudjuk takarítani azt, amit egyébként is most így kényszerbontásra ítéltek” – mondta Radnó György.
Több mint húszan segítenek a bontásban a férfi munkatársai, és helybéliek.

„Az elmúlt hetekben sok délutánt, sok délelőttöt itt töltöttünk, segítettünk Gyuriéknak a mentésben” – mondta Ábrányi Ferenc, a Bárándért Egyesület elnöke.
A család most egyetlen szobába zsúfolódva él a település diákszállásán. Hogy meddig kell ott maradniuk, és mi lesz velük azután, még nem tudják.
A megmaradt falak már csak néhány hétig állnak. A család utolsó tartalékait a bontásra és a törmelék elszállítására fogja költeni. Hogy mikor lesz új otthonuk, attól függ, hogy mennyit fizet majd nekik a biztosító. Erre még nem kaptak választ tőlük.

Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem