2010. szeptember 5. 19:50

Öt helyszínen voltak koncertek az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között.

Az idei év a magyar klasszikus zenei élet számára kettős jubileum: idén lenne 200 éves a Himnusz komponistája, Erkel Ferenc, míg a zeneszerző és karmester Gustav Mahler 150 évvel ezelőtt született. Jövőre pedig Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója lesz. Azért választották a programsorozat helyszínéül az Andrássy utat, mert itt találhatók azok az intézmények, amelyek megalakulása, felvirágoztatása a három zeneszerző nélkül elképzelhetetlen lett volna - mondta Rubovszky Rita, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A féléves rendezvénysorozat szeptember 5-én a forgalom elől lezárt Andrássy úton zenés korzóval kezdődött. Öt színpadon szólt a zene: délelőtt 10 órától este 22 óráig az Oktogon és a Bajcsy-Zsilinszky út között. A jazz és a szalonzene mellett klasszikus darabok átiratait, Erkel, Mahler és Liszt, és a három művész kortársainak műveit bemutató, valamint a gyerekeknek szóló Csoki koncert színpaddal is találkozhatott a közönség. Fellépett mások mellett Szilasi Alex, Szokolay Balázs, Mocsári Károly, Hauser Adrienne, Nagy Péter, Csalog Gábor és Ökrös Ottó.

Szintén 5-én 18 órakor avatták fel az Operaházban Gustav Mahler mellszobrát, és nyitották meg a Gustav Mahler Budapesten című kiállítást. 19 óra 30 perctől az Opera szezonnyitó koncertjén, Gustav Mahler II. (Feltámadás) szimfóniája csendült fel.

A Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. Erkel-napok néven programsorozatot szervez a Károlyi Palotában, ahová szeptember 10-e és 13-a között várják az érdeklődőket. Koncert, sakkverseny és irodalmi est is szerepel a kínálatban.

A Zene Világnapja alkalmából október 1-jén Budapest több pontján utcai örömzenét hallhat a közönség, ezzel párhuzamosan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előtti szabadtéri színpadon délelőtt 10 órától lámpagyújtásig várják zenei programokkal az érdeklődőket. A Zene Világnapja 2010 nagykövete a kiemelkedő fiatal tehetség, Várdai István gordonkaművész.

November 26-án és 27-én, valamint december 17-én és 18-án a Romantika a 19. és 20. században elnevezésű kamarazenei fesztivál koncertjeit hallhatja a közönség a Chopin-, Mahler- és Dohnányi-évfordulók alkalmából. A fesztiválon közreműködik többek között Várjon Dénes, Perényi Miklós, Steven Isserlis, Rados Ferenc és Németh Judit. A Liszt Év beharangozójaként meg lehet majd hallgatni Hegedűs Endre és Mocsári Károly zongoraestjét szeptember 21-én és október 26-án a Párizsi Nagyáruház Lotz termében.

Az Erkel, Mahler és Liszt belvárosa eseménysorozat zenei rendezvényeit az Operaházban jövő januárban Gustav Mahler Dal a Földről című szimfóniája zárja majd Fischer Ádám vezényletével, Angelika Kirchschlager és Michael König közreműködésével.

A klasszikus zenei koncertek mellett a többi között lesznek kultúrtörténeti beszélgetések az Írók boltjában, de tartanak Alma Mahler Szalont a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kor hangulatát mutatja be a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban 2011. március 15-ig látogatható, az Erkel Ferenc, a Zeneakadémia igazgatója című kiállítás is, ahol tanári jegyzeteket, levelezéseket, órarendeket olvasgatva válik eleven élménnyé a látogatók számára a Zeneakadémia életének első évtizede.

Forrás: Független Hírügynökség
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!