Rács mögött lett volna a helye a gyilkos őrnek

rtl.hu

2010. augusztus 12. 16:24

A férfit ugyanis elítélték, és hűvösön kellett volna ülnie év eleje óta.

„Ahogy én tudom, neki már voltak korábban olyan típusú cselekményei, ahol őt megtámadták, és megkéselték, meglőtték” – mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.

Ezt mondta a biztonsági őrről a szakmai kamara elnöke. Arról, aki a gyanú szerint a szentlőrinckátai falunapon egy tömegverekedés közben mellkason rúgott egy 36 éves férfit, aki ezután életét vesztette. A biztonsági őr szerdán önként jelentkezett a rendőrségen, ahonnan már nem engedték el. Néhány hónapja ugyanis már fogházban kellett volna ülnie, egy másik ügy miatt. Hogy miért nem kezdte meg a büntetés letöltését, arra furcsa magyarázatot adott ügyvédjének.

„Az ő elmondása szerint történt egy olyan érdekes eset, hogy jelentkezett a BV intézetben, de semmilyen igazolvány nem volt nála, amivel azonosítani tudta volna magát, és nem fogadta be őt a BV intézet, tekintettel arra, hogy nem tudtak meggyőződni arról, hogy ki az, aki bevonul. Nyilván ez nem mentesíti őt abban a tekintetben, hogy a büntetését nem kezdte meg, de mindenféleképpen egy érdekes adalék” – mondta Fülöp Tamás ügyvéd.

Úgy tudjuk, a férfit korábban már többször elítélték, önbíráskodás és testi sértés miatt. Így pedig biztos, hogy nem dolgozhatott volna biztonsági őrként - a kamara elnöke szerint.

„Szükséges, hogy feddhetetlen legyen az illető, tehát nem elég az erkölcsi, feddhetetlenséget vizsgál a rendőrhatóság. Ezek után ad ki neki egy vagyonőri igazolványt, és ezzel be kell neki jelentkezni a kamarához egy kötelező tagság végett” – mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke.

A falunap biztosítására az önkormányzat egy jászberényi céggel szerződött, amelynél a történtek óta nem nyilatkoznak. Csütörtökön beszéltünk a cég egyik vezetőjével, ő annyit mondott, egy alvállalkozónak adták ki a feladatot, ők hozták az őröket. Vizsgálják, hogy pontosan kiket küldött oda a cég, de azt mondják, a jövőben nem működnek együtt ezzel az alvállakozóval.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!