Fejszével támadt saját gyermekére
2010. augusztus 12. 14:27
Fejszét vágott fia fejébe egy 63 éves karancslapujtői férfi. A 38 éves áldozat súlyos sérülést szenvedett.
A salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórház ügyeletes orvosa jelentette az esetet rendőrségnek. Kiderült, a fejszével fejbe vágott férfi mondta el az orvosoknak, hogy apja támadta meg - összevesztek, majd összeverekedtek. Az apa végül fejszével fejbe vágta fiát.
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a fiú a súlyos sérüléseket szenvedett.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a 63 éves férfit előállítását követően életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A hatóság őrizetbe vette és előzetes letartóztatásának elrendelését kezdeményezte.

Forrás: Független Hírügynökség
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem