Megfizetik az utasok idejét a légitársaságok

rtl.hu

2010. augusztus 3. 17:34

Négy helyett legalább nyolc euró jár kétóránként, ha késik a repülő.

Sztrájk miatt a reptéren rekedt tömeg Ferihegyen, és a füstölgő tűzhányó, mely földre kényszerítette a gépeket tavasszal Európában. Mindegy, mi az ok: a 2 órán túli késésért fizetni kell, csak az nem mindegy, mennyit. A fogyasztóvédők szerint a Wizz Air által kétóránként fizetett négy euró semmire nem volt elég.

„Mivel eddig egy szendvics és egy üdítő árt sem fedezte, ezért az új ellátás már megfelelő alap lehet járatkésés esetén” – mondta Ottlokán Johanna, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének irodavezetője.

A Wizz Air ellen indított perben a bíróság kimondta: duplájára, két óra késés után minimum nyolc euróra kell emelni az ellátást. De akár 38 eurót is fizethetnek. A cég szerint eddig is sokat fizettek Budapesten az utasoknak.

„Már az az érték is az átlag felső harmadában helyezkedett el, láttuk, hogy Ferihegy drága reptér” – mondta Kázmér Natasa, a Wizz Air szóvivője.

Ferihegyen egy szendvics majdnem négy euróba kerül.

„Budapest olcsóbb, ennél a világ nagyvárosi repülőterein többe kerül minden” – mondta Szilágyi Károly, a Budapest Airport szóvivője

Bár az ítélet a Wizz Air ellen született, minden más légitársaságra is vonatkozik.

„Eddig is megfelelően, nyolc euró körül, két-háromezret adtunk az utasoknak járatkésés esetén” – mondta Hegedűs Ádám, a Malév szóvivője.

Bár a MALÉV eddig is többet fizetett, mint a fapados társaság, de valamennyit most nekik is emelniük kell.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!