2010. április 27. 19:24

Csaknem ötven vad - őzek, nyulak, rókák, borzok - fulladtak bele a Szentes határában húzódó felújított öntözőcsatornába.

Egy őzgida a testvérével és anyjával együtt valószínűleg inni akart a csatorna vizéből, de nem tudtak kimászni belőle és megfulladtak. A két kis állat pusztult el, anyjukat még meg tudták menteni a vadászok.

„Teljesen ki volt merülve mire kijött kollégám, és ketten ki bírtuk venni. Ide bebújt a híd alá és itt fogtuk meg” - mondta Pongó Gyula, a Szentesi Újbarázda Vadásztársaság fővadásza.

Egy-két héttel ezelőtt még nagyobb volt a víz a csatornában, akkor pusztult el egy borz is. A dögöket rendszeresen kiszedik a vízből a vadászok. Eddig csaknem ötven állat pusztult el.

„Őz, mezei nyúl, róka, borz, molnárgörény, menyét, sündisznó, lehet, hogy volt más is, de ezeket találtuk meg” – mondta Pongó Gyula.

Az állatok vesztét egy fekete fólia okozza, ami még az emberekre is veszélyes lehet.

„Mentem be az állatért, úgy megcsúsztam, hogy a kollégám húzott ki kötéllel” - mondta Ugrai Bálint, a Szente és Környéke Vízgazdálkodási Társulat igazgatója.

Az öntözőcsatorna belsejét azért vonták be vele, hogy ne szivárogjon el belőle a víz és így aszálykor is lehessen locsolni a termőföldeket.

„Ez a korszerűbb fólia már nem szakad ki, nem nyúlik, az állatok nem tudnak rajta megkapaszkodni, így sajnos amelyik állat belemegy és nem tud a betonos részen kijönni, az ott is marad” – mondta Ugrai Bálint.

A vízmű és a vadásztársaság most traktorgumiból akar átjárókat és feljárókat építeni, amin az állatok fel tudnak majd kapaszkodni. Ezt azonban még a nyár előtt meg kell csinálni, mert melegben a vadak tömegével pusztulhatnak el, ha ide járnak majd inni.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!