Halálos gázolás a villamosmegállóban

rtl.hu

2009. november 28. 10:38

Az autó teljesen keresztülszelte a Róbert Károly körutat. Egy halott, két súlyos sérült.

Több órán át helyszíneltek a rendőrök az éjszakai balesetnél. A Róbert Károly körutat lezárták, az autók csak egy sávon haladhattak. A kocsi alkatrészei több tízméteres körben szóródtak szét az úton.

A balesetet okozó kocsi a Hungária körút felől érkezett, a Kacsóh Pongrác úti felüljárón azonban megcsúszott. Csaknem 200 métert sodródott irányíthatatlanul, keresztülhajtott a villamosmegállón, majd az út túloldalán egy betonfalnak csapódott.

A megállóban három ember várt a villamosra. Az autó elsodorta őket. Egy idős nő a helyszínen meghalt.

„A mentők csaknem fél órán át próbálkoztak a sérült újraélesztésével, de nem jártak sikerrel. A másik két embert súlyos sérülésekkel szállítottuk az Árpád Kórházba” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Annak ellenére, hogy az autó teljesen összetört, a kocsit vezető fiatal nő és utasa sérülések nélkül megúszta a balesetet.

A megállóban még szombat délelőtt is lehetett látni a baleset nyomait. A betonra festett jelzések azt mutatják, hogy az autó a megálló közepét tarolta le.

A rendőrség még vizsgálja, hogy pontosan hogyan történt a baleset. Az RTL Híradó információi szerint a kocsit vezető nő nem fogyasztott alkoholt.
undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!