Nem akar költözni a hentes a Kö-Kiről
2007. november 23. 17:38
Nem hajlandó kiköltözni egy hentes a kőbánya-kispesti metróállomásról. Bizonyítani tudja, hogy nem bérlője, hanem tulajdonosa a területnek, így nem lehet őt kitenni. Bírósághoz is fordult az ügyben. A kispesti önkormányzat szerint nem maradhat, mert az egész területet ledózerolják és újjáépítik.
Jól fogy a kolbász sütve és lángolva egyaránt. A húsbolt éppen ezért nem is akar elköltözni a kőbánya-kispesti metróállomásról, hiába kaptak felszólító levelet. Azt állítják, a többi árussal ellentétben ők nem csak bérlői, hanem tulajdonosai is ennek a területnek.
„Nem volt probléma, hogy 12 évig ott voltunk, és mi szeretnénk kitartani amellett, hogy amit felépítettünk és mindenki elismerte, az a miénk” - mondta Leidal Csaba ügyvezető.
Ezt igazolni is tudják, ezért bíróságra vitték az ügyet. Ráadásul olyan adót fizettek éveken át, amit csak a tulajdonosoknak kell.
A kerület polgármestere úgy véli, az a legfontosabb, hogy a Kőbánya-Kispesten uralkodó - szerinte - balkáni állapotok megszűnjenek. Az pedig csak másodlagos szempont, hogy mi lesz az üzletekkel.
„Nyilvánvaló, hogy a húsboltnak távoznia kell. Ami ott van, az tarthatatlan, ez a helyiek érdeke. 45 egység van ott, amelyeket eredetileg csak a gyalogosoknak építettek” – mondta Gajda Péter, Kispest polgármestere.
A BKV szerint nem szerezhetett tulajdonjogot a hentes, mert csak egy felüljáróról van szó, amelyre nem lehet építeni. Jelenleg a hivatalos bontási engedélyre várnak. Az egyik épület helyére például mozit terveznek, a busz és vonatállomás mellé.