Az undor megvéd a betegségtől

rtl.hu

2004. január 20. 12:11

A Interneten keresztül készített felmérés kimutatta, hogy a nők sokkal gyakrabban undorodnak meg dolgoktól, mint a férfiak és az ötven év fölöttiek, talán azért, mert hagyományosan ők a fő gondviselői a gyerekeknek. A talált összefüggések szerint az emberek biológiailag programozva vannak arra, hogy elkerüljenek bizonyos dolgokat, mint például az ürüléket, sérüléseket, a rohadó dolgokat és a testnedveket.

A kutatás részletes eredményeit a 'Biológiai levelek' című tudományos folyóiratban tették közzé. A tanulmány, amely 40.000 ember válaszain alapul, azt mutatja, hogy az emberek a világ minden táján a betegséget okozó dolgokat undorítónak találják.

Dr. Val Curtis, a tanulmány egyik szerzője szerint 'Fogékonyak vagyunk rá, hogy undorodjunk a fekáliától, de ugyanakkor nem taníthatsz meg egy gyereket, hogy utálja a narancsot, vagy az édességet.'

A felmérésében résztvevők egy tesztet töltöttek ki a BBC honlapján, ami azt kérte tőlük, hogy jelöljék meg, hogy a látott kép mennyire undorító számukra. Olyan képeket nézegethettek, mint egy tiszta és egy elfertőződött seb, tetű, darázs, egy tányér ragacsos anyag, különböző színekben. Érdekes például, hogy az emberek következetesen a zöld és sárga ragacsot undorítóbbnak találták, mint a kéket, valószínűleg azért, mert azok különböző testnedvekre emlékeztették őket. A tanulmány megemlíti még, hogy az állatok, ugyanúgy, mint az emberek, odafigyelnek rá, hogy elkerüljék egymás ürülékét.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!