Tartalmak

2:25
Híradó
2017. március 2. 18:30

Milyen minőséget árulnak nálunk?

Másodrendűnek tekintik a közép-európaiakat az Unió piacán - így összegezte Orbán Viktor a visegrádi négyek rendkívüli csúcstalálkozóját, amelyet az élelmiszer botrány miatt hívtak össze. A kormányfők szigorítást kezdeményeznek, miután a régióban a nyugatitól eltérő minőségű termékeket szállítanak a multik a vizsgálatok alapján. A Magyar Márkaszövetség szerint szó sincs silányabb árukról. Ma a Spar vezetője azt közölte Híradónkkal, hogy ugyanazt gyártják a magyaroknak, mint az osztrákoknak.
0:27
Híradó
2017. március 2. 18:25

Lenyomta a medve az ablakot

Komoly veszélybe kerültek az egyik kínai vadaspark autós látogatói. A bajt az okozta, hogy az állatkert tiltása ellenére az autó résnyire lehúzott ablakán át elkezdték etetni az állatokat. Az egyik medve ezen annyira felbátorodott, hogy teljesen lenyomta az ablakot, és bedugta a fejét. A jelenetet egy másik kocsiban ülő látogatók vették fel. Az incidensből végül nem lett baj, az autó továbbhajtott, és a medve sem vált agresszívvé, ezért senki nem sérült meg.
1:52
Híradó
2017. március 2. 18:25

Biciklisek is lehagyják a buszt

Még a biciklisek is lehagyják, a helyiek csak sétajáratnak csúfolják a Kübekháza és Szeged között közlekedő buszt. A menetrend évtizedek óta változatlan, pár hete viszont rendszeresen ellenőrzik a buszvezetőket, hogy betartják-e azt. A helyiek felháborodtak, mivel így reggel lekésik a csatlakozásokat. A polgármesternek azt ígérte a szolgáltató, áprilisra változtatnak a menetrenden. Addig viszont fegyelmit indítanak a túl gyors sofőrökkel szemben.
2:24
Híradó
2017. március 2. 18:22

Lázár János: Jó ötlet az üveghíd

Személyesen is támogatja a két és fél milliárdból épülő sátoraljaújhelyi üveghidat Lázár János. A miniszterelnökséget vezető miniszter az RTL Híradónak azt mondta: a városnak eddig is jó ötletei voltak, a bob pályájukat például kifejezetten szereti ő is és a gyerekei is. A polgármester rengeteg turistára számít, és a bevételből foltozná be a kátyúkat. Az LMP szerint az országnak semmi szüksége egy üveghídra.
3:02
Híradó
2017. március 2. 18:19

Nem örülnek a sajátos kampánynak

Legyen következménye annak, hogy ha a kórházak hibáznak, és valaki amiatt kap kórházi fertőzést. Ezt szeretné a Társaság a Szabadságjogokért nevű jogvédő szervezet. Nemrég kampányt indítottak. Arra kérik az embereket, hogy írják meg, ha ők, vagy hozzátartozójuk kórházi fertőzést kapott. A történetet elküldik az ÁNTSZ-nek, és azonnali kivizsgálást kérnek tőlük. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint ezt nem így kell csinálni, és nem érti, "mások nyomora miért segít a szervezet ismertségén”. Az ÁNTSZ szerint a TASZ nyitott kapukat dönget.
2:09
Híradó
2017. március 2. 18:05

„Addig akart ütni, amíg élek”

Addig akart ütni, amíg élek - ezt mondta az RTL Híradónak az a 35 éves nő, akit a gyanú szerint anyja 63 éves élettársa akart megerőszakolni két napja a Tolna megyei Zombán. A nő ellenállt, állítása szerint a férfi ekkor lánccal fojtogatta, majd egy baltával többször fejbe ütötte. A nő vérző fejjel menekült, anyja hívott rendőrt. A férfit a rendőrök hamar elfogták, a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte. Megrázó történet következik!
1:59
Híradó
2017. március 2. 18:02

17 diákot kellett kórházba vinni

Klórgázmérgezés gyanújával vittek kórházba 17 gyereket az iváncsai uszodából. A pusztaszabolcsi általános iskolások úszás órán voltak reggel, amikor szúrós szagot éreztek. Egy szemtanú szerint többen rosszul lettek. Fájt a fejük és szédültek, de még időben kimenekültek az épületből. A gyerekeket kórházba vitték, az uszodát átszellőztették. Úgy tudjuk: az első vizsgálatok szerint azért keletkezhetett klórgáz, mert a dolgozók rosszul adagolták a fertőtlenítő szereket a vízbe. A rendőrség nyomoz.
1:45
Híradó
2017. március 1. 18:52

Megadóztatják az adóbevételt

Csak hitelből tudják elkerülni a falu csődjét Drávaszerdahelyen. A kétszáz fős ormánsági település éveken át az ország egyik leggazdagabbjának számított az egy főre jutó iparűzési adó alapján. A januártól bevezetett szolidaritási adó miatt azonban elveszítették a bevételeik harmadát. A polgármester a Házon kívülnek azt mondta: felháborító, hogy elveszi az állam a bevétel egy részét, miközben a szomszédos horvátországi Eszéken egymilliárd forinttal támogatja a magyar kormány Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester focivállalkozását.
1:54
Híradó
2017. március 1. 18:50

Mészáros okosabb Zuckerbergnél

Okosabb a Facebook alapítójánál - ezzel magyarázta a felcsúti polgármester újságíróknak, hogy a cége árbevétele még a közösségi oldalénál is nagyobb ütemben nőtt. Az Index friss összesítése alapján a Mészáros és Mészáros Kft árbevétele 2006. és 2016. között az ezerszeresére nőtt. Mészáros Lőrinc azt mondta, nem oligarcha, a sikereit pedig nem a miniszterelnökhöz fűződő barátságának köszönheti, hanem a jól elvégzett munkának.
2:41
Híradó
2017. március 1. 18:47

„Egészséges űrverseny”

Űrközpontot és üveghidat építene a kormány. Az űrközpont Gyulaházán, a magyar űrhajós Farkas Bertalan szülőhelyén lenne. Gyulaházán már várják a központot, bár azt a polgármester sem tudja, mennyi pénzt nyertek a 3 milliárdos keretből, és mit építhetnek belőle. A Kétfarkú Kutyapárt szerint űrverseny alakulhat ki közöttük és a kormány között. A kormány szerint a cél az, hogy minél több turistát vonzzanak, főszezonon kívül is.
2:32
Híradó
2017. március 1. 18:42

Döntöttek, nem lesz olimpia

Eldőlt, 2024-ben Budapesten biztosan nem lesz olimpia, délelőtt a fővárosi közgyűlés rendkívüli ülésén úgy döntött, visszavonja pályázatát. Az, hogy Budapest nem pályázik, már egy hete eldőlt, miután a Momentum Mozgalom 266 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy legyen népszavazás erről. De Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és a MOB elnöke úgy döntött, hogy ne legyen olimpia. Az ellenzéki pártok szerint a kormány megfutamodott a népszavazástól.
2:08
Híradó
2017. március 1. 18:37

Lesz is meg nem is torkoskodás

Teljesen szervezetlen az idei Torkos Csütörtök. Miután kihátrált a program mögül a Magyar Turisztikai Ügynökség és még az esemény honlapja is megszűnt, az éttermek magánakciókba kezdtek. Így nem lehet tudni, hogy pontosan hol, mit, mennyiért lehet majd holnap enni-inni. Az interneten elterjedt egy térkép is a részt vevő éttermekről, csakhogy olyan vendéglátóhelyek is szerepelnek rajta, ahol nem lesz holnap torkos csütörtök.
1:59
Híradó
2017. március 1. 18:35

Kevesebb lehet a kilakoltatás

Már a héten megkezdődhetnek a kilakoltatások azoknál az adósoknál, akik ellen tartozásaik miatt végrehajtási eljárás indult. A Város Mindenkié Csoport aktivistái a kilencedik kerületi polgármesteri hivatal előtt tiltakoztak amiatt, hogy egyes önkormányzati képviselők a piaci ár töredékéért jutnak bérlakáshoz, miközben a rászorulóknak azt mondják, nincs elég lakás. A bírósági végrehajtók azt mondják, idén feleannyi kilakoltatás várható, mint amennyi tavaly volt.
1:29
Híradó
2017. március 1. 18:10

Halálos balesetet okoztak

Büntetés vár arra a 73 éves sofőrre, aki figyelmetlenségből halálos balesetet okozott 2015 decemberében Gyöngyösnél. Most emeltek vádat ellene. Frontálisan ütközött egy másik autóval, amelynek utasa másfél hónappal a baleset után meghalt. Valószínűleg nem ússza meg a büntetést az a 66 éves, békéscsabai autóvezető sem, aki szintén halálos balesetet okozott Eger mellett ugyanabban az évben. A nyomozást most zárták le.
2:32
Híradó
2017. március 1. 18:00

Két órát élt a sziámi ikerpár

Két órával a születése után meghalt a sziámi ikerpár Budapesten. A Blikk írt arról elsőként, hogy az ikerlányok a szívüknél nőttek össze. Ezt a Semmelweis Egyetem klinikája, a betegjogokra hivatkozva, nem erősítette meg.  A Híradónk által megkérdezett szakértő szerint nagyon kicsi volt az esély, hogy életben maradjanak, mivel közös szívkamrájuk és közös vérkörük lehetett. Azt is elmondta, hogyan alakulhat ki ilyen terhesség.
1:26
Híradó
2017. február 28. 18:40

Meztelenül kapták el a konzult

Meztelenül mutogatta magát Magyarország tiszteletbeli konzulja egy floridai strandon. A 71 éves Gergátz István 5 másik idős férfival együtt meztelenkedett és szexre csábította a parton pihenőket. A sarasotai rendőrség azért tudta lefülelni őket, mert már több bejelentés is érkezett mutogatós bácsikról. Mindannyiukat letartóztatták szeméremsértésért, azóta pár száz dollár óvadékért már kiszabadultak.
2:28
Híradó
2017. február 28. 18:34

Nem váltják le Farkas Flóriánt

Nem váltják le Farkas Flóriánt, a miniszterelnök romaügyi megbízottját - ez derült ki abból a válaszból, amit a Miniszterelnökség küldött Híradónk megkeresésére. Korábban ő vezette a botrányba fulladt "Híd a Munka Világába" szövetkezetet. Bár a szervezetnél 1,6 milliárd forintnyi támogatással nem tudnak elszámolni, a mostani elnök szerint csak apróbb szabálytalanságokat követtek el. Az MSZP szerint a kormány közpénzek ellopásában segédkezik.
2:08
Híradó
2017. február 28. 18:32

Több órás várakozás jöhet

Akár 8-10 órás torlódások is lehetnek nyáron Magyarország román és horvát határán, ha az Európai Unió elfogadja a határellenőrzés szigorításáról szóló javaslatot. Erről a Miniszterelnök és a kormány több tagja is beszélt a napokban. Az Index szerint azonban a javaslatot az Európai Tanács ülésén Orbán Viktor is támogatta, a Fidesz-KDNP EP-képviselői pedig megszavazták az Európai Parlamentben.
1:40
Híradó
2017. február 28. 18:28

Tovább drágul a Casco

Tovább drágult a Casco. 9%-kal, 78 ezer forintra drágult átlagosan az éves díja - a legnagyobb biztosításközvetítő portál szerint. Többen vesznek autót, és nagyobb a kockázat - főleg emiatt drágult. A Biztosítók Szövetségénél azt mondják, egy év alatt ötödével több kárt térítettek meg a társaságok. Ráadásul, hiába lenne kedvezőbb éves díjat fizetni, egyre többen rendezik havi részletekben a számlát.
2:10
Híradó
2017. február 28. 18:25

Kiváltanák a hálapénzt

Aki többet műt, az kapjon több pénzt, az extra szolgáltatásokért pedig fizessen a beteg, de legálisan, szerződéssel, számla ellenében. A Rezidensek és Szakorvosok szakszervezete szerint így lehetne végleg eltörölni a hálapénzrendszert Magyarországon. A legfrissebb kutatás szerint az orvosok 94 százaléka elutasítja a paraszolvenciát, de 61 százalékuk csak akkor, ha megfelelő a fizetése. Az egészségügyért felelős államtitkár szerint az ötlet jó, de ez kulturális kérdés is, és nemcsak az orvosokon, hanem a betegek hozzáállásán is múlik a siker.
2:04
Híradó
2017. február 28. 18:17

Felmentették a repülő tervezőit

Újra felmentették a mérnököket! A bíróság szerint nem a repülőgépet tervező mérnökök miatt halt meg egy pilóta és utasa még 2007-ben. A kisrepülő akkor Kiskunfélegyháza közelében zuhant le, az ügyészség a szakértői jelentés alapján foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolta meg a repülőgép gyártó cég munkatársait. A mérnököket első fokon felmentették, az eljárást meg kellett ismételni. Az újabb első fokú ítélet szerint nem műszaki vagy tervezési hiba okozta a tragédiát.